Wiggins a jövőben csak pályán versenyez

2014.07.25. 11:23

A jövőben az országúti versenyek helyett ismét pályaversenyeken indul Bradley Wiggins, a 2012-es Tour de France győztese. A 34 éves kerekes a BBC-nek nyilatkozva azt mondta, a körversenyek gyilkosak, a pálya ezzel szemben családiasabb hangulatú, itt közelebb vannak egymáshoz a résztvevők.

"Nagyjából végeztem az országúti versenyzéssel. Nem hiszem, hogy indulok még háromhetes körversenyen. Most legalábbis nem tudom elképzelni" - fogalmazott Wiggins, aki csütörtökön ezüstérmes lett a csapat üldözéses versenyben a Glasgow-ban zajló Nemzetközösségi Játékokon.

A brit sportoló eddig négy olimpiai aranyérmet gyűjtött, ezek közül hármat pályakerékpárban, s a 2016-os riói játékokon szintén ebben a szakágban szeretne rajthoz állni.

"Számomra minden a pályán kezdődött. Szeretném ott is befejezni, valami jó eredménnyel" - mondta.

Wiggins azóta nem indult országúti versenyen, hogy tavaly májusban betegség miatt feladta a Giro d'Italiát. Az idei Tourra nem nevezte csapata, a Sky, mert rossz viszonyban van az együttes elsőszámú kerekesének számító Chris Froome-mal, aki aztán címvédőként az ötödik szakaszon sérülés miatt feladta a vasárnap záruló viadalt.