A legkeményebb ellenfél te magad vagy
További Bringa cikkek
A Vuelta a Espana a Tour de France mellett általában csak másodrendű szerepet kaphat, de idén olyan mezőny gyűlt össze, hogy izgalmakban simán verheti a francia körversenyt. Alberto Contadorral és Chris Froome-mal mérkőzhet meg a Giro d'Italia-győztes Nairo Quintana.
A Tour de France-ra Contador és Froome is bombaformában érkezett, de a várt csatájukból semmi sem lett, a verseny feléig sem jutottak el, mindketten sérülés miatt estek ki. A két nagy sztár azonban mindenképpen akart idén is egy háromhetest teljesíteni, így ott lesznek a Vuelta rajtjánál. Contador sérülése súlyosabb volt, gipszet is kapott, ebből kiindulva tőle kevesebbet várhatunk, de hiba volna alulbecsülni.
A Vuelta idén is a hegymászóknak kedvez, bár lesz egy csapat és két egyéni időfutam is, a hét hegyibefutó és az a szakaszok első három helyezettnek járó időjóváírások (10, 6 és 4 másodperc) dönthetik el a versenyt. Az időfutamokból Froome jöhet ki a legjobban, de az emelkedőkön már Quintana lehet a király. A kolumbiai a Girón elképesztően könnyedén hajtott a hegyeken, és a tavalyi Touron is meg tudta verni hegyi etapon a britet. A Vuelta is az ő párharcukról szólhat, de nagyon sűrű a mezőny, bárki okozhat meglepetést.
Joaquim Rodriguez kétségbeesetten küzd azért, hogy életében egyszer háromhetest nyerjen, és most egy újabb próbát tehet, állítja, soha életében nem volt még olyan motivált, mint most. A Girót sérülés miatt adta fel, de a Touron már egész biztatóan mozgott az emelkedőkön, több napig a pöttyös trikót is viselhette.
Ő a rövid meredekeket szereti, hajrájában és a bónuszmásodpercekben bízhat, de ez kevés lehet Quintanáék ellen.
A Vuelta programja
augusztus 23., 1. szakasz: Jerez de la Frontera, 12,6 km, csapat időfutamaugusztus 24., 2. szakasz: Algeciras-San Fernando, 174,4 km
augusztus 25., 3. szakasz: Cádiz-Arcos de la Frontera, 197,8 km
augusztus 26., 4. szakasz: Mairena del Alcor-Cordoba, 164,7 km
augusztus 27., 5. szakasz: Priego de Cordoba-Ronda, 180 km
augusztus 28., 6. szakasz: Benalmadena-Cumbres Verdes, 167,7 km
augusztus 29., 7. szakasz: Alhendin-Alcaudete, 169 km
augusztus 30., 8. szakasz: Baeza-Albacete, 207 km
augusztus 31., 9. szakasz: Carbonera de Guadaza-Valdelinares, 185 km
szeptember 2., 10. szakasz: Monasterio de Veruela-Borja, 36,6 km, egyéni időfutam
szeptember 3., 11. szakasz: Pamplona-San Miguel de Aralar, 153,4 km
szeptember 4., 12. szakasz: Logrono, 166,4 km
szeptember 5., 13. szakasz: Belorado-Obregón, 188,7 km
szeptember 6., 14. szakasz: Santander-La Camperona, 200,8 km
szeptember 7., 15. szakasz: Oviedo-Lagos de Covadonga, 152,2 km
szeptember 8., 16. szakasz: San Martin del Rey Aurelio-La Farrapona, 160,5 km
szeptember 10., 17. szakasz: Ortigueira-A Coruna, 190,7 km
szeptember 11., 18. szakasz: A Estrada-Monte Castrove en Meis, 157 km
szeptember 12., 19. szakasz: Salvaterra de Mino-Cangas de Morrazo, 180,5 km
szeptember 13., 20. szakasz: Santo Estevo de Riba de Sil-Ancares, 185,7 km
szeptember 14., 21. szakasz: Santiago de Compostela, 9,7 km, egyéni időfutam
„Az összetettre esélyesek listája olyan hosszú, mint a karom" – érzékeltette, milyen erős a mezőny. „Mindig ugyanaz a helyzet. A legfőbb rivális, akivel szembe kell nézned egy Grand Touron, az te magad vagy. Biztosnak kell lenned abban, hogy top formában vagy ahhoz, hogy minden akadályt legyőzz. A többiek csak ezután következnek."
Rodriguez tényleg nem túlzott, rengeteg az esélyes a már háromhetes versenyt nyerőkön kívül is. A Giro második és harmadik helyezettje is elindul, Rigoberto Uran minden hájjal megkent versenyző, és képes lehet a legnagyobbakat megközelíteni időfutamban, míg Fabio Aru fanatikus stílusával húzhat be Spanyolországban is hegyi szakaszokat.
A Garmin-Sharp nagyon erős csapattal startol, Andrew Talanskyt már a Touron is a legjobb ötbe várták, de sérülései miatt ő is feladta a versenyt, a jó időfutamokat is teljesítő amerikai itt kárpótolhatja magát. Csapattársa, Dan Martin is top tízbe kerülhet. A Girót is nyerő Ryder Hesjedal is garancia lehet egy jó eredményre.
A tavalyi bajnok, a csak Nagypapának nevezett Chris Horner az utolsó pillanatban lépett vissza, mert a 43 éves kerékpárosnak gyanúsan alacsony kortizonszintet mértek. Az idősebb nemzedékből azért így is lehet bringás a legjobbak között. A 37 éve Cadel Evanstől összetett dobogós helyet nem lehet várni, de a tízbe még beférhet. Jó formában van, a két héttel ezelőtti Tour of Utah-on két szakaszgyőzelmet is szerzett.