Laura, Alida
16 °C
32 °C

Egy óra, ami alatt a Kannibál is kikészült

2014.09.18. 15:32

A német Jens Voigt csütörtök este a svájci Grenchen velodromjában próbálja megdönteni az egyórás kerékpározás rekordját. A rekordért korábban is a legnagyobb biciklisek vagy furcsa figurák küzdöttek, felidézzük azt is, mi köze egy mosógépalkatrésznek a csúcshoz.

„Az egyórás rekord totális erőfeszítést igényel, tartósat és intenzívet, semmi mással nem lehet összehasonlítani, soha többé nem fogok újra próbálkozni vele” – mondta Eddy Merckx, a Kannibál 1972 október 22-én, miután 49,431 kilométerre javította a csúcsot. Állta a szavát, a világ legjobb kerékpárosa nem szenvedett még egyszer ilyen óriásit, nem próbálta megjavítani saját rekordját. Azt csak 12 évvel később Francesco Mosernek sikerült megdöntenie.

A kerékpárosok fantáziáját mindig is izgatta, mekkora lehet az a maximális távolság, amit egy óra alatt egyedül meg lehet tenni. Még meg sem született a ma ismert formájában a kerékpár, már köröztek a velodromokban a legjobb bringások. Az alapcsúcsot még a velocipédes Frank Dodd állította be, 1876-ban 26,508 kilométert tekert. Ekkora távot ma már szinte bárki lehajt, a 102 éves Robert Marchand 24,251-gyel tartja a korosztályos rekordot.

A rekordok javulásában mindig közrejátszott a technika fejlődése, ezért sem meglepő, hogy a következő jegyzett csúcsnál már ugrásszerű a javulás. A később a Tour de France-t kitaláló Henri Desgrange 35,325 km-t hajtott 1893-ban. Alig öt év telt el, és már átlépték a 40 kilométert is. Az egyórás rekordot sikerült megdöntenie 1905-ben az egy évvel később Tourt is nyerő Lucien Petit-Bretonnak is. És ez később is jellemző volt, az általában jó időfutamosoknak is számító Tour-győztesek megpróbálkoztak megdönteni a csúcsot. Így többek között Fausto Coppi, Jacques Anquetil és Miguel Indurain is sikeresen nekifeküdt.

A 20. század elején igazi párharc alakult ki a rekordért, 1912 és 1914 között Marcel Berthet és Oscar Egg ötször írta át csúcsot, és ha nem jön közbe az első világháború, alighanem még többször próbálkoztak volna. Eggre elég furcsán néztek már akkoriban is, meglehetősen szokatlan áttételt hajtott, elöl 24-es, hátul csak 7-es fogaskereket hajtott. (Összehasonlításképpen, Merckx 54-12-es áttétellel ment Mexikóban.) Egg kétszer is úgy mentette meg rekordját, hogy újramérette azokat a pályákat, amelyeken megelőzték őt. Igaza is lett, Jan Van Houtnak körönként három, Richard Weisénak 1,7 méterrel mértek többet, így érvénytelenítették a bemondott csúcsokat.

Egg 44,247-ét 19 évig nem tudták túlszárnyalni, végül a már említett Van Houtnak sikerült. Szép lassan nőtt a megtett távolság, 1935-ben Giuseppe Olmo egy újabb álomhatárt tört át, a 45 kilométert még 90 méterrel meghaladta. A második világháború közepette még Coppi tekert egy rekordot, ami 14 évig érintetlen maradt. Egy másik Tour-bajnok, Anquetil írta át 1956-ban.

A rekordhajsza állandó helyszínének tűnt a milánói Vigorelli Velodrom, 1935 és 1968 között a 11-ből 9-szer itt döntötték meg a korábbi csúcsokat. 1968-ban, valószínűleg az olimpiának is köszönhetően azonban egy új pálya lépett be. A magaslaton fekvő Mexico City a ritkább levegő, gyengébb légellenállás és kisebb gravitáció miatt tűnt ideális terepnek. A dán Ole Ritter az olimpia előtt egy nappal 48,653-at tekert, és négy évig a lista élén is maradt. Ekkor jött Merckx, és tette teljessé eredménylistáját az egyórás rekorddal.

A Merckx utáni korszak azóta is sok vitát vált ki. Az időfutamok nemcsak az erőről, hanem a technikáról is szóltak. Mindenki azon igyekezett, hogy minél kisebb legyen a légellenállása, és a legkedvezőbb aerodinamika érdekében átalakították, amit csak lehetett, kereket, kormányt, vázgeometriát. Merckx ezért is mondta csalódottan, mikor Francesco Moser telekerekes, döntött vázú bringával 50,808-ra javította a csúcsát, hogy ez az első alkalom, hogy nem a fizikumról szólt az egyórás, és ezzel le is értékelték a mítoszát.

Moser csak egy volt az újítók közül, az 1990-es években még inkább előtérbe került a technika, 1993-ban a kerékpárosok között sem túl ismert skót, Graeme Obree lett az új csúcstartó. Speciális tojáspózban tekert 51, 596 km-t mosógépalkatrészeket is tartalmazó, saját fejlesztésű gépén. Az biztos, hogy ő is megszenvedett, még levegőt sem tudott könnyen venni a kormányhoz befeszülő testtartásban. Egy másik brit, Chris Boardman változtatott ezen, ő hosszú triatlonoskormányra ráfeküdve vett fel áramvonalas pozíciót, és Supermanként írta át a rekordot többször is (közben két nagyszerű háromhetes klasszis, Tony Rominger és Indurain is beszállt a versenybe), végül 56,375 kilométerig jutott.

Briton Chris Boardman
Briton Chris Boardman
Fotó: Olivier Morin

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) azonban időközben rájött, hogy a teljesen átalakuló kerékpárok miatt összehasonlíthatatlanok lesznek az eredmények, mivel közel sem azonos feltételek között érik el azokat, így egy idő után újra Merckx teljesítménye lett az etalon. A különleges bringákkal elért eredmények pedig bekerültek az abszolút rekordok közé. Merckx csúcsa azonban így sem maradt meg, Boardman hagyományos kerékpárral is legyőzte, majd a nem túl ismert cseh, Ondřej Sosenka lett a csúcstartó. A 2005-ben hajtott 49,700 kilométerénél kellene most Voigtnak többet teljesítenie. Van is rá esélye, az UCI idén öszvérszabályt hozott, már nem csak Merckx-féle koskormányos bringával lehet menni, hanem minden olyan aerodinamikai megoldással élni lehet, amelyek szabályosak a pályaversenyeken.