Kockakövek rázzák szét a Tour-mezőnyt

2014.10.24. 09:59

Párizsban bemutatták a 2015-ös Tour de France útvonalát. A versenyzőkre 2015. július 4. és július 26. között 3350 km alatt egy rövid egyenkénti és egy rövid csapatidőfutam, egy rettegett kockaköves etap, a Pireneusokban három, az Alpokban négy hegyi szakasz vár. A párizsi finálé előtti napon az Alpe d'Huez-en rendeznek befutót, erre még sosem volt példa.

A velo.hu cikke.

Hollandiából rajtolnak, majd klasszikus szakaszokkal folytatják

Két év mezőnyszakaszai után visszatér a Tour de France azon szokásához, hogy az első napon időfutamon mutatkozik be a mezőny. Ezúttal Utrecht utcáin nem prológ lesz, hanem annál valamivel hosszabb, 14 km-es kronó indítja a versenyt.

Másnap szintén Utrechtben lesz a rajt, innen a kikötőjéről ismert Zeelandba tekernek. Utrechtet, a világ leginkább kerékpárosbarát városának nevezte a Tour-igazgató Christian Prudhomme. A holland település egyévtizedes előkészítő munka után nyerte el a rendezési jogot. A település polgármestere a rajtot megelőző 100 napra felvezető programsorozatot ígért, yorkshire-i mintára.

Már a verseny elején két olyan etap következik, mely a végső győztes kilétét is befolyásolhatja. A harmadik napon Antwerpenből vág neki a 154 km-es távnak a mezőny és a befutónak a Mur de Huy ad otthont. A Fleche Wallone-versenyen háromszor másszák meg a huy-i falat a versenyzők, itt csak egyszer. Ez az átlagban 9,6%-os, 1,3 km-es fal is elég arra, hogy szétrázza a mezőnyt.

Prudhomme a prezentáción Nibali sheffieldi sikerét idézte fel, szerinte itt is az összetettre esélyes versenyzők lesznek a főszereplők.

A negyedik etap a kockakövekről szól. A hét szektorból egy még Belgiumban, hat Franciaországban van. A 2014-es kiírásnál lényegesen rövidebb, mindössze 13.3
kilométernyi pavé szerepel az útvonalban. Igaz, az utolsó 12 km-rel a cél előtt, ami kiváló lehetőséget kínál a támadásokra.

Az első hét végén jön a 28 km hosszú csapatidőfutam, de az óra elleni harcból idén szokatlanul
kevés, mindössze 42 kilométer szerepel az útvonalban.

Hat hegyi befutó és Alpe d'Huez a végére

A Pireneusokban jövőre három hegyi szakaszt rendeznek. Az első rögtön a franciák legnagyobb ünnepén, július 14-én lesz. Ekkor egy újonchegy, a La-Pierre-St-Martin debütál. Egy teljesen sík, 167 km-es etap végén húzódik a 15 km-es átlagban 7,4%-os kaptató. A Pireneusok királyetapján a Plateau de Beille ad otthont a hegyi befutónak, de előtte a Col do Portet d’Aspet, a Col de Core és a Col de Lers hosszú kilométereit is le kell gyűrniük a versenyzőknek.

Ez a nap Fabio Casartelli halálának 20. évfordulója, aki 1995-ben hunyt el egy tragikus bukásban.

A 2015-ös Tour de France hegyi szakaszait nézve egyértelmű, hogy a döntés az utolsó hétre, az Alpokra maradhat.

Az Alpok hegyi etapjainak sorát a Pra-Loup nyitja. Ide 40 év után tér vissza a mezőny. 1975-ben Bernard Thévenet ezen az emelkedőn győzte le Eddy Merckxet, mely után végül az összetettet is meg tudta nyerni.

A rövid, de meredek befutó előtt a Col d’Allos-t emelik ki az első elemzések. Ezt a hegyet ugyanis egy rendkívül szűk és nem túl jó minőségű, több, mint 10 km-es lejtmenet követi. Ahogy megérkeznek a versenyzők a völgybe, rögtön jön a Pra-Loup.

Az Alpok második napján egy újabb évfordulót ünnepel a Tour de France. Igaz, ez már a világtörténelem része. 1815-ben Napóleon visszatérésekor járták be a seregek azokat az utakat,
amit most a versenyzők fognak. A legnagyobb hegy ezen az etapon a Col du Glandon, de mégsem erről beszél a közvélemény. A nap igazi látványossága a 18 hajtűkanyarral rendelkező Lacets de Montvernier. A mindössze 3,8 km-es hegymenet komoly tűzijátékot hozhat, különösen úgy, hogy mindössze 10 km-re van a céltól.

Párizs előtt következik a legjobban várt szakasz. Az utolsó előtti napon mindössze 110 km-t teljesítenek a versenyzők, de három legendát másznak meg. Sorrendben a Col du Telegraphe,
a Col du Galibier és a végén az Alpe d’Huez emelkedőjét.

További részletek a 2015-ös Tour útvonaláról és hegyi szakaszairól itt.

A Tour legfontosabb számai

2,2 millió euró az összdíjazás
450 ezer eurót vihet haza az összetett győztese
3344 km a verseny össztávja
21. alkalommal rajtol Franciaország határain túlról a Tour de France
14 km egyenkénti időfutam, 1947 óta a legkevesebb
13,3 km kockakő
9 sík szakasz
7 hegyi vagy hegyes szakasz
6. alkalommal rajtol Hollandiából a Tour de France
6 új rajt vagy célállomás debütál 2015-ben: Utrecht, Zélande, Livarot, La Pierre-Saint-Martin, Muret, Sèvres - Grand Paris Seine Ouest
5 hegyi befutó
2 pihenőnap
1 csapatidőfutam