Iván
9 °C
22 °C

Froome jövőre is a Tour de France-ra összpontosít

2014.12.02. 14:10

Chris Froome, a britek elsőszámú országúti kerékpárosa a háromhetes körversenyek közül jövőre is a Tour de France-ra összpontosít leginkább. A 29 éves bringás - aki 2013-ban megnyerte a franciaországi versenyt, idén pedig kéz- és csuklósérülés miatt feladta - annak ellenére preferálja a Tourt, hogy a 2015-ös kiírásban a számára kedvező időfutamból csak 14 kilométert kell hajtani, ugyanakkor lesz öt kemény hegyi befutó.

"A csapattal átbeszéltem a 2015-ös programomat, amelyben a Tour szerepel. A jövő évi viadal a hegyimenőknek kedvez. Át kell alakítanom az edzéseimet, extrát kell nyújtanom az emelkedőkön és kicsit visszafogni az időfutamokat" - mondta Froome, aki arról viszont nem nyilatkozott, melyik lesz a másik háromhetes megméretése, de a L'Équipe című lap úgy értesült, hogy a Vuelta a Espanán indul majd, mivel a májusi Giro d'Italiára már meg kellett volna kezdenie az edzéseket.

Froome 2013-ban megnyerte a Tourt, 2012-ben pedig második volt. A Vueltán 2011-ben és idén második lett, 2012-ben a negyedik helyen zárt összetettben. A Girón eddig kétszer indult, 2009-ben 34. lett, a rákövetkező évben pedig kizárták.

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft