Áron
-4 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

A Tour de Hongrie bekerült a nemzetközi versenynaptárba

2015.05.22. 17:38

Siker járt Polonyi István MKSZ elnök és az újrainduló Tour de Hongrie szervezőinek erőfeszítéseit: a magyar országúti körverseny 2.2-es kategóriájú versenyként felkerült a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárába, ami azt jelenti, hogy nemzeti körversenyünk már 2015-ben is része lesz az olimpiai kvalifikációs sorozatnak

"A döntésből is látszik, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség tisztségviselői is rendkívül fontosnak tartják a magyar kerékpársport és ezen belül az országúti kerékpározásunk felemelkedését – vélekedett Polony István, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke. – James Carr, az UCI nemzetközi igazgatója, aki április elején Brian Cookson elnök úr társaságában Magyarországon tett látogatást, személyes közbenjárására sikerült a versenyt utólagosan UCI 2.2-es kategóriájúvá minősíteni.

Az idén 90 esztendős Tour de Hongrie versenyét 2015. augusztus 4. és 9. között rendezik, a várhatóan 100-120 fős nemzetközi mezőny hat nap alatt 760 kilométert tesz majd meg. A nemzeti körverseny Szombathelyen rajtol, a rajt és célhelyszínek között lesz Keszthely, Balatonföldvár, Kecskemét, Karcag, a Kékestető és Gyöngyös, a végső befutó színhelye pedig a magyar főváros, Budapest lesz.