Marhák trollkodtak a Tour útvonalán

GettyImages-480763632
2015.07.15. 18:22

A Tour de France 11. szakaszán is bebizonyította a Sky, hogy nagyon erős csapattal jöttek. Az etapot Rafal Majka nyerte szökésből. Egy lejtmenetben marhák veszélyeztették a mezőnyt.

A keddi szakaszon Chris Froome szétrobbantotta a mezőnyt, de szerda sem szólhatott a pihenésről a Pireneusokban. Öt kategorizált emelkedő, köztük olyan legendás csúcsok, mint az Aspin (1490 méter) és a Tourmalet (2115 méter) késztette hosszú mászásra a bringásokat.

A célt most egy kisebb emelkedő végén jelölték ki, amin túl nagy különbségeket nem nagyon lehet kiharcolni, így a vonalvezetés magában hordozta a sikeres szökés lehetőségét. A mezőny azonban nagy tempóban kezdett, világossá tették, hogy a részhajráig nem engednek el senkit. A hajrát Matteo Trentin nyerte Peter Sagan előtt. Mivel André Greipel csak kilencedik lett, Sagan visszavette tőle a pontverseny zöld trikóját.

Hatvanöt kilométer után egy 22 fős szökevénycsoport formálódott, de a Sky nem engedte el  messzire a Romain Bardet és Thibaut Pinot által vezetett akciót. Támadás támadást követett, de csak 85 kilométernyi tekerés után sikerült néhány bringásnak elmenni a bolytól. 

Rafal Majka (Tinkoff-Saxo), Thomas Voeckler (Europcar), Steve Morabito, Arnaud Demare (FDJ), Serge Pauwels (MTN), Emanuel Buchmann (Bora Argon) és Julien Simon (Cofidis) gyorsan növelte az előnyét, a sárga trikós csoportja előtt 7-8 perccel haladtak 30 kilométer után. Hozzájuk zárkózott fel a Col d'Aspin-re menet Daniel Martin (Cannondale), az összetettben 21 perc hátrányban lévő ír nagyon jó ritmust találva tekert. 

A Tourmalet-re menet aztán Rafal Majka szétrázta az élbolyt, a tavaly két szakaszt és pöttyös trikót is nyerő lengyel bringás egyedül próbálta meg behúzni az etapot.

A főmezőnyben az Astana dolgozott, a tempó és a 30 fok feletti meleg meg is tette a a hatását, a csúcs előtt már csak 14 versenyző maradt együtt.  Meglepő, de a tegnap Astana-kapitánynak kinevezett Jakob Fuglsang is leszakadt. A Sky ma is nagyon erős volt, hárman, Froome, Porte és Thomas is az élen maradt.

Marhák tévedtek a Tour útvonalára

Majka a második Pauwels előtt 1:20 perccel bukott át a csúcson, Froome csoportja 5:35-re volt. A lengyel lefelé is nagyon bátran ment, de a sárga trikós csoportot üldöző Warren Barguil (Giant-Alpecin) még bevállalósabb volt. A francia kerekesnek a lejtőn szüksége is volt a jó technikára, előbb egy útra tévedő marhacsordát kellett kikerülnie, majd az egyik kísérő autónál is centiznie kellett, mikor elkapta Froome sorát. A lejtőn sebességrekord is született, Alejandro Valverde 93,38 km/h- val eresztette neki az egyik szakaszon.

Majka kibírta az utolsó emelkedőt is, és pályafutása harmadik szakaszgyőzelmét húzta be a Touron. A második helyen egy perc hátrányban Martin érkezett, aki az összetettben előreléphetett, és megcélozhatja a top tízet. Harmadikként Buchmann gurult át a célvonalon.

A harmadik kategóriás hegy nem várt izgalmakat hozott, Bauke Mollema (Trek) támadta be a sárga trikós csoportot, a tempóváltást leginkább Nibali szenvedte meg, leszakadt a csoporttól. Az utolsó kilométeren az összetett 7. Tony Gallopin is robbantott, és Froome-ék azonnal üldözőbe vették, a Sky végig kontrollálta a a szakaszt. A legvégén Valverde vágott ki egy sprintet, amivel két másodpercet lecsípett hátrányából.

Eredmények:

11. szakasz, Pau-Cauterets Vallee de Saint-Savin, 188 km
1. Rafal Majka (lengyel, Tinkoff-Saxo) 5:02:01
2. Daniel Martin (ír, Cannondale-Garmin) +1:00
3. Emanuel Buchmann (német, Bora-Argon 18) +1:23
4. Serge Pauwels (belga, MTN-Qhubeka) +2:08
5. Thomas Voeckler (francia, Europcar) +3:34
6. Julien Simon (francia, Cofidis) +3:34
7. Bauke Mollema (holland, Trek) +5:11
8. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) +5:19
9. Christopher Froome (brit, Sky) +5:21
10. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) +5:21

Összetett:
1. Christopher Froome (brit, Sky) 41:03:31
2. Tejay Van Garderen (amerikai, BMC) +2:52
3. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) +3:09
4. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) +3:59
5. Geraint Thomas (brit, Sky) +4:03
6. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) 4:04
7. Tony Gallopin (francia, Lotto Soudal) +4:33
8. Robert Gesink (holland, LottoNL-Jumbo) +4:35
9. Warren Barguil (francia, Giant-Alpecin) +6:44
10. Bauke Mollema (holland, Trek) +7:05