TdH: bedarálták a hősies szökevényeket

2015.08.07. 22:05

Az Abony és Karcag közötti 136 kilométeres szakasszal folytatódott a Tour de Hongrie. Az izzasztó hőségben Ruttkay Zoltán és az újvidéki Kasza Gábor szinte a teljes szakaszt szökésben töltötte, a végén mégis látványos sprintbefutó döntött, amelyben a német Manuel Porzner volt a leggyorsabb. A sárga trikót a szombati királyetapon is a szlovák Marek Canecky viseli majd.

Pénteken kora délután rajtolt Abonyból a mezőny, a szegedi Mugenrace csapatát erősítő Ruttkay Zoltán és az újvidéki Kasza Gábor rögtön a rajt után szökésre vállalkozott. A mezőny – amelynek mozgását a sárga trikós Marek Canecky csapata, a BMC-Amplatz irányította – szinte ügyet sem vetett az akcióra. Így történhetett, hogy a duó öt és fél percesre hízlalta az előnyét, és féltávnál még úgy látszott, akár el is érheti célját.

Fotó: Vanik Zoltán/bringasport.hu

Az üldözők a befutóhoz közeledve aztán magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, és éppen a karcagi körpályára érve fogták meg a szökevényeket.

Három kört tekert a mezőny , ebből két kör már a sprintre való készülődéssel telt. A mezőnyhajrá végén a német Manuel Porzner emelhette a magasba karjait, a szombathelyi prológ után a karcagi befutót is ő nyerte.

„Nagyon nehéz volt a mai szakasz, hisz ma sem volt éppen hűvös idő. A mezőnyhajrában megpróbáltunk elöl helyezkedni, a csapattársaim nagyon jó pozícióhoz segítettek. Nagyon örülök, hogy sikerült újra szakaszt nyernem a Tour de Hongrie versenyén” – nyilatkozta a karcagi szakaszgyőztes.

Fotó: Vanik Zoltán/bringasport.hu

A magyarok közül többen is jól helyezkedtek a sprintnél, a legjobb pozíciót Dér Zsolt szerezte meg, aki hetedik lett ezen a szakaszon.

„Nem teljesen úgy alakult a mai etap, ahogyan azt előzetesen vártam. A kétfős szökést egy jó darabig nem is üldöztük, a végén azonban felvettük a tempót, így mezőnyhajrával zárult az etap. A csapattársaim próbáltak előre vinni, de sajnos nem a legjobb helyről kezdhettem meg a sprintet. Úgy kétszáz méterrel a vége előtt indítottam, örülök, hogy a legjobb magyarként zártam az etapot. Holnap meglátjuk, hogy érdemes lesz-e erőlködni a hegyen, vagy inkább rápihenni az utolsó, budapesti befutóra, az a szakasz számomra inkább kedvez” – vélekedett Dér Zsolt, aki a Magyar körversenyen a paraguayi Start-Massi csapatában szerepel.

Az összetett élmezőnyében ez az etap nem hozott változást, a szlovák Marek Canecky megőrizte első helyét, vagyis övé maradt a sárga trikó. A gyorsasági pontversenyben a csütörtöki etapon a két szökevény gyűjtötte be a pontok többségét, így Canecky zöld meze sem került veszélybe, ezt a pontversenyt is a szlovák vezeti.

Mivel ezen a napon a mezőny teljesen sík terepen versenyzett, nem került sor hegyi hajrára, így a legjobb hegyimenőnek járó piros trikót továbbra is a norvég Hafsaas viselheti. Az összetett versenyben legjobban álló 23 évnél fiatalabb bringást illető fehér mezt a szerb Stefan Stefanovics vette át.

Eredmények:

3. szakasz, Abony–Karcag (136 km):
1. Manuel Porzner (német, Team Stölting) 3:18:03
2. Filip Eidsheim (norvég, Team Fixit.no) azonos idővel
3. Joris De Boer (holland, West-Frisia) a. i.
4. Kaupas Gediminas (litván, Diggerdange-Losch) a. i.
5. Ivan Sztevics (Szerbia) a. i.
6. Jan Tratnik (szlovén, BMC-Amplatz) a. i.
7. Dér Zsolt (magyar, Start-Massi) a. i.
8. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) a. i.
9. Janis Dakteris (lett, Differdange-Losch) a. i.
10. Rózsa Balázs (magyar, Utensilnord) a. i.

Összetett:
1. Marek Caneky (szlovák, BMC-Amplatz) 9:34:49
2. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) 6 mp h.
3. Maximilian Kuen (osztrák, BMC-Amplatz) 18 mp h.
4. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 1:08 p h.
5. James Early (új-zélandi, Team Stölting) 1:09 p h.
6. Folkert Oostra (holland, West-Frisia) 1:31 p h.
7. Maros Kovac (szlovák, Dukla Trencin) 2:04 p h.
8. Janis Dakteris (lett, Differdange-Losch) 2:16 p h.
9. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) 2:17 p. h.
10. Johan Coenen (belga, Differdange-Losch) 2:17 p h.
13. Kusztor Péter (magyar, BMC-Amplatz) 2:37 p. h.
20. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 3:25 p h.