Szétszedték egymást a Várban, luxemburgi a sárga trikós

2015.08.09. 16:19

A Tour de Hongrie utolsó szakasza is nagy csatát és látványos küzdelmet hozott. A Várkert Bazár előtti befutót a szlovén Bajic nyerte, de végre lett magyar dobogós is. A mezőnnyel érkező Lovassy Krisztán harmadik lett a sprintben.

A szombati hegymászás után egy jóval könnyebb szakasz várt a mezőnyre, Gyöngyös és Budapest között 106 kilométeres etapot tekert a mezőny, de már nem sokkal a rajt után látszott, küzdelmes lesz mindenkinek az utolsó nap. Több kerékpáros is ígérte, nem lesz mezőnyhajrá, nem sokkal a start után ezért is szökött meg Jan Tratnik (Amplatz-BMC). A szlovén jól bírta a hőséget és a tempót, másfél percnyi előnyt is sikerült összehoznia.

A budai körpályára érve azonban már hárman voltak elöl, Robert-Jan Mol (West Frisia)  és Pályi Csaba (DKSI) zárkózott fel Tratnikhoz. Pályi még elvitte az utolsó részhajrát, de a szlovén ma nagyon erős volt, a várhoz felvezető emelkedőn leszakította riválisait, csak az volt a kérdés, van-e benne annyi, hogy a főmezőnyt végig maga mögött tartsa.

A tempó óriási volt, szét is szakadt a sor, kisebb-nagyobb csoportok követték egymást, de az üldözés nem volt sikeres, Tratnik ünnepelhetett is a célegyenesben, így is tíz másodperccel nyert. A mezőnyhajrát klubtársa, Andi Bajc nyerte, de mögötte Lovassy Krisztián tette be legjobban a kerekét, így harmadik lett. Összetettben is ő lett a legjobb magyar, a nyolcadik helyen zárt.

Fotó: Vanik Zoltán/bringasport.hu

Végig kontrolláltuk a mai napot, védtük a sárga trikót. Jan Tratnik került szökésbe, akinek már viszonylag nagy volt az összetettben a hátránya, így nem volt veszélyes ránk. Elég sokat tudtam tartalékolni a szakasz közben. A körpályára beérve végig jól helyezkedtem, viszonylag jó pozícióból kezdhettem meg a mezőnyhajrát, de a végén Andi Bajc sajnos megelőzött” – idézte Lovassy Krisztiánt a verseny hivatalos közleménye.

Tratnik a szökéssel a szakaszgyőzelem mellett, a legjobb sprinternek járó zöld trikót is begyűjtötte. A sárga trikós Tom Thill is a mezőnnyel érkezett, így nem forgott a luxemburgi összetett első helye veszélyben.

Eredmények:

5. szakasz, Gyöngyös–Budapest (106 km):
1. Jan Tratnik (szlovén, Amplatz-BMC) 2:22:00
2. Andi Bajc (szlovén, Amplatz-BMC) 10 mp h.
3. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) azonos idővel
4. Ivan Sztevics (Szerbia) a. i.
5. Marek Canecky (szlovák, Amplatz-BMC) a. i.
6. Manuel Porzner (német, Team Stölting) a. i.
7. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) a. i.
8. Maximilan Kuen (osztrák, Amplatz-BMC) a. i.
9. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) a. i.
10. Henrik Sandal (norvég, Fixit.no) a. i.
17. Dér Zsolt (magyar, Start-Massi) a. i.

Az összetett végeredménye:
1. Tom Thill (luxemburgi, Differdange-Losch) 15:31:02
2. Andi Bajc (szlovén, BMC-Amplatz) 44 mp h.
3. James Early (új-zélandi, Team Stölting) 1:51 p h.
4. Patrik Tybor (szlovák, Dukla Trencin) 2:02 p. h.
5. Folkert Oostra (holland, West-Frisia) 2:11 p h.
6. Moritz Backofen (német, Team Stölting) 3:19 p h.
7. Stefan Stefanovics (Szerbia) 3:27 p h.
8. Lovassy Krisztián (magyar, Differdange-Losch) 3:35 p h.
9. Johan Coenen (belga, Differdange-Losch) 3:37 p h.
10. Janis Dakteris (lett, Differdange-Losch) 3:54 p h.
11. Kusztor Péter (magyar, BMC-Amplatz) 3:56 p. h.
13. Vígh Zoltán (magyar, Veloki Team) 4:11 p h.
18. Ábrók Norbert (magyar, DKSI) 4:55 p h.
19. Rózsa Balázs (magyar, Utensilnord) 5:34 p h.
20. Filutás Viktor (magyar, Utensilnord) 5:51 p h.

Összetett verseny a Bringasport Nagydíjért: 1. (sárga mezben) Tom Thill
Gyorsasági pontverseny a www.szelektalok.hu Nagydíjért: 1. (zöld mezben) Jan Tratnik
Hegyi pontverseny a Kunságszesz Zrt. Nagydíjért: 1. (piros mezben) Marius Hafsaas (norvég, Fixit.no)
A legjobb U23-as versenyző az OTP Bank Nagydíjért: 1. (fehér mezben) Moritz Backofen
A legjobb magyar U23-as versenyző az OTP Bank 500 ezer forintos különdíjáért: Rózsa Balázs (Utensilnord)