Dopping nélkül is emberfeletti a Tour-győztes

2015.12.04. 14:38

A kétszeres Tour de France-győztes Chris Froome nyilvánosságra hozta teljesítménymutatóit, igaz a nem versenyen mérteket, hanem egy tesztlaborban elvégzett terheléses vizsgálat eredményeit.

Ahogy Lance Armstrongot, úgy Chris Froome-ot is sorozatos támadások érik, hogy csakis doppinggal nyerhetett olyan könnyedén az idei Tour de France-on.

A brit kerékpáros a nyilatkozataiban mindig is a tiszta sport mellett állt ki, és úgy gondolta, hogy úgy erősítheti a tiszta imázst, ha nyilvánosságra hozza, mekkora teljesítményt képes leadni. Be akarta bizonyítani, hogy ő semmi megmagyarázhatatlanra vagy emberfelettire nem képes.

Azt most sem tudjuk meg pontosan, hogy Froome milyen állapotban volt a Touron, mert nem a verseny közben mért adatait, hanem egy augusztusi laborteszt eredményeit tette közzé. Az biztos, voltak már nála bátrabbak is, a Vuelta a Espanán sokáig vezető Tom Dumoulin egy szakasz kivételével minden adatát nyilvánosságra hozta.

De most lássuk, mire képes Froome.

A Sky bringásával három tesztet végeztek el, kettő azt vizsgálta, hogy meleg és hűvösebb körülmények között mekkora az a maximumközeli teljesítmény, amit hosszú időn át képes fenntartani.

A harmadik teszt pedig már a maximális oxigénfelvevő kapacitásáról szólt, ezt a szakirodalom VO2 max néven szokta emlegetni. Froome-nak 84,6-os értéket mértek. Mivel a teszt idején 2,9 kilóval nehezebb volt, mint a Touron, úgy számoltak, hogy verseny közben ez 88,2 lehetett. Ilyen magas érték nem példa nélküli, a háromszoros Tour-győztes Greg LeMondnak 92,5-ös VO2 maximuma volt, de azért elég ritka. Egy átlagembernek 40-50 közötti a kapacitása, egy edzett sportolónak pedig 70 körüli.

„Sohasem volt még csak ehhez közeli mérésünk sem a laboratóriumban. Froome értékei közel vannak ahhoz, amiről azt gondoltuk, hogy az emberi VO2-csúcs felső határa" – mondta az egyik kísérletvezető.

Froome csúcsteljesítménye 525 watt volt, és 20-40 percen keresztül tudta tartani a 419 wattot. Ez utóbbi 5,98 watt per kilogrammos értéknek felel meg, de úgy számoltak, a soványabb Froome a Touron 6,25-re is képes lehetett.

Ezek az értékek egyszerre gyanúsak és elfogadhatóak. 2013-ban egy francia edző, Antoine Vayer azt állította, hogy a 410 watt fölé kerülő kerékpárosok mindegyike gyanús, a 450-et tudók pedig már inkább mutánsok, mint emberek. A Froome adatainak elemzésére felkért tudós, Jeroen Swart is csak csodálkozni tudott.

„Eddig az 5,8 watt/kg-ra úgy tekintettünk, mint az emberi teljesítőképesség felső határa egy 40 perces erőfeszítés során, de a 6,2 watt/kg-ot Chris fenn tudja tartani 20 percen keresztül, ha nem tovább."

Az biztos, Froome adatairól is sokat fognak vitatkozni, de az is, hogy attól még, hogy a fizikai paraméterei kiválóak,  nem lesz valaki nagy versenyző. Egy háromhetes versenyen a fizikai mellet a pszichikai erőre, a taktikára éppúgy szükség van, mint a szerencsére.