Elkapták az első motorral csaló kerékpárversenyzőt?
További Bringa cikkek
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) megerősítette, hogy a zolderi ciklokrossz világbajnokságon lefoglaltak egy kerékpárt további átvizsgálásra, mert abban feltehetőleg rejtett motor van. Ez lehet az első eset, hogy valaki mechanikai doppinggal bukik meg.
A belgiumi vb ellenőrei a depóból vitték el a belga Femke van den Driessche kerékpárját, aki az U23-as női futamon indult, de nem fejezte be a versenyt. A Sporzának nyilatkozó egyik ellenőr azt mondta, egyből gyanús volt a kerékpár, és a nemrég fejlesztett új technológiájukkal sikerült rábukkanni.
Egy másik cikkében arról ír a belga sportlap, hogy amikor eltávolították a nyeregcsövet, elektromos kábeleket találtak az üléscsőben, a középcsapágyat pedig csak nehézségek árán tudták kiszedni, mert beragadt a vázba a rejtett elektromotor miatt.
"Az UCI mechanikai csalásra bukkant, és megerősítjük, a kerékpár Femke van den Driessche-é. Az UCI később közöl több részletet" – mondta Jos Smet, a belga szövetség sportigazgatója.
A versenyző apja cáfolja a vádakat a belga Sport Wereldnek: "Ez nem Femke kerékpárja. Valakié, aki vele szokott olykor edzeni, ő tolta be ezt a bringát a depóba. Femke sosem akart azzal tekerni. Ez a férfi közben már ezerszer elnézést kért. Femke tényleg nem akart azzal menni. Femkét teljesen lesújtotta az ügy."
A csalás büntetési tétele elég súlyos, a versenyből való kizárás automatikus, ahogy a legalább hat hónapos eltiltás is. Emellett 20 és 200 ezer svájci frank közötti pénzbírságot is kaphat a csaló kerékpáros.
Arról már évek óta pletykálnak, hogy az országúti kerékpárban mechanikai doppingot használnak a versenyzők. Először Fabian Cancellarát vádolták meg,majd Ryder Hesjedal földön pörgő kereke is erősítette a feltételezéseket. Az UCI sem tartotta kizártnak ennek lehetőségét, ezért néhány éve rejtett motorokat is keres a kerékpárvázakban a nagyobb versenyeken, de korábban nem bukott meg senki. A belga kerékpáros lehet az első, akit elkapnak.
A motoros technika létezik,a magyar Varjas István fejlesztette ki, de a versenyen való használhatóságának legfontosabb kérdése az, lehet-e észrevétlenné tenni a motorokat.
Frissítés: Az UCI elnöke, Brian Cookson is megerősítette, hogy mechanikai doppingot, motort találtak a belga versenyző kerékpárjában.