Motor nélkül is 100 km/h óra felett tekert a bringás

2016.02.17. 14:52

A luxemburgi Bob Jungels nyerte az Ománi körverseny első szakaszát. Nem is akárhogy. Az Etixx-QuickStep kerékpárosa a cél előtt nem sokkal elérte a 101,2 kilométer per órás sebességet.

A profi kerékpárosok a lejtőkön elég merészen jönnek le, 80-90 kilométer per órával is száguldanak, az azonban elég ritka, hogy túllépjék a százas tempót. Jungelsnek most ez összejött.

Az Ománi körverseny első szakaszának utolsó két kilométeren iramot váltott, hogy szétrázzon egy kisebb csoportot. Az utolsó emelkedőt már körülbelül 50 km/h-val vette, majd jött egy nem túl technikás lejtő, amelyen mindenkit maga mögött hagyott. Jungels adatai szerint ekkor ment 101,2-vel.

Előnye kitartott a célig, és behúzta a győzelmet, a második Serge Pauwels hat másodpercet kapott tőle.

Jungels elmondása szerint már napokkal korábban kitalálta, hogy támadást fog indítani, arra is készült, hogy a lejtőn fog nagyot menni. Éppen ezért a hajtóművére 55 fogas lánckereket rakatott szerelőivel. Amit ugyan nehezebb forgatni, mint a megszokott 53-ast, de nagyobb sebességet lehet vele elérni.