A szupernehéz verseny után is egykerekezéssel bohóckodott

2016.04.03. 18:24

Peter Sagan pályafutása első nagy klasszikus kerékpárversenyén győzött. A világbajnok a Flandriai körverseny utolsó 13 kilométerét már egyedül tette meg, a nagyon jó tempót menő Fabian Cancellara már hiába üldözte.

A tavaly világbajnokságot nyerő Sagannak bosszantóan indult a szezonja, bármit csinált, képtelen volt nyerni. Hat második helyet gyűjtött a különböző versenyeken, úgy tűnt, nála is beigazolódik, hogy a világbajnoki trikó bénítólag hat a viselőjére. A múlt héten a Gent–Wevelgemen szerzett győzelmével azonban már megtörte rossz sorozatát, majd most a Flandriai körön is megmutatta, taktikailag és fizikailag is a csúcson van.

Ez egy szupernehéz verseny. A rajttól a célig folyamatosan teljes gázzal nyomtuk."

 A 255 kilométeres Flandriai körverseny pokoli nehéz a maga, sokszor falként emlegetett olykor húszszázalékos meredekséget is meghaladó emelkedőivel, amelyek ráadásul macskakővel borítottak. Ezeken még a ritmust is nehéz megtalálni.

A verseny döntő pillanata az volt,  amikor közel 40 kilométerrel a cél előtt Michal Kwiatkowski (Sky) elhúzott az esélyesek csoportjától, –ahol már nem volt ott a Milano-San Remót megnyerő Arnaud Demaire és Greg Van Avermaet, mindketten bukás miatt álltak ki hamarosan felzárkózott rá Sagan (Tinkoff) és Sen Vanmarcke (Lotto-Jumbo) is. Nagyon jó iramot mentek, 15 kilométer alatt utolérték a szökevénycsoportot, és 40-50 másodpercet a főmezőnynek is adtak.

Ebben tekert a szezon végén visszavonuló Fabian Cancellara is, aki mindennél jobban szerette volna megnyerni a századik Flandriai kört. Nem sok reménye volt a felzárkózásra, de az utolsó előtti emelkedőt már félelmetes tempóban vette. Az utolsó hegyen, a Paterbergen is próbált kapaszkodni, de Sagan is könnyedén haladt, lerázta magáról Vanmarkcét.

Az utolsó 13 km-t egyedül nyomta végig Sagan, az üldözői 10 másodpercre voltak tőle a hegy tetején, de hiába Cancellara az egyik legjobb időfutamos, nem tudott felzárkózni tinkoffosra, az erejével elkészülő Vanmarcke pedig örült, hogy ott tudott maradni vele. A láthatóan elkeseredett Cancellara így a második helyen gurult be.

Sagan végül 25 másodperces előnnyel nyert, a célvonal után előadta szokásos műsorszámát, az egykerekezést. A győzelmét a héten meghalt két kerékpárosnak, Antoine Demoitié és Daan Myngheer emlékének ajánlotta.

 Sagant megkérdezték, hogy miért döntött úgy, hogy nem várja be a többieket, hogy aztán a neki fekvő hajrában nyerjen, a szlovák nem udvariaskodott: „Nagyon nehéz összedolgozni másokkal, mert nekem sosem akar senki segíteni, tehát jobb, ha leszakítok mindenkit."

Eredmények:

1. Peter Sagan  - Tinkoff
2. Fabian Cancellara  - Trek-Segafredo
3. Sep Vanmarcke  - Lotto Soudal
4. Alexander Kristoff  - Katusha
5. Luke Rowe  - Team Sky
6. Dylan van Baarle  - Cannondale Pro Cycling
7. Imanol Erviti Ollo  - Movistar
8. Zdenek Stybar - Etixx-quickStep
9. Dimitri Claeys -  Wanty - Groupe Gobert
10. Niki Terpstra - Etixx-QuickStep