Pünkösdkor rendezik a 23. Bakony 200-at a bringásoknak

2016.05.12. 11:14

Huszonharmadszor rendezik a pünkösdi hétvégén a Bakony 200 Országúti Teljesítménytúrát. Egymással nem, csak önmagával és a szintidővel kell harcolnia annak, aki elindul a Balaton-felvidéki szabadidősport-eseményen a 30-200 kilométeres távok valamelyikén. A szervező Veszprémi Kerékpáros Egyesület legalább 200 kerekesre számít.

Veszprémből rajtol Pünkösd vasárnap a már megszokott távok mellett egy rövid, vezetett gyermektávval a Bakony 200. Az előnevezésekkel már közel 200-an jelezték indulási szándékukat.

A tavaly megépült Nemesvámos - Tótvázsony kerékpárútnak köszönhetően idén kevesebbet kell bringázni a forgalmas tapolcai úton. Veszprém és Tótvázsony között egyáltalán nem, a visszafelé vezető úton a túra második felében pedig már Vigántpetendtől egy kevésbé forgalmas úton lehet haladni. A túra érinti a „magyar Galibier"-nek becézett, 9 kanyarból álló szerpentint, amely sokszor raliversenyek kedvenc szakasza. 

"Nagyon könnyű a távválasztás, hiszen a 30 kilométeres táv jellemzően az amatőröknek, családoknak; a hosszabb, 60-100 kilométeresek a rendszeresen sportolóknak; míg a 200 kilométeres főleg a triatlonra készülőknek vagy az ultratávokat kedvelőknek szól. Célunk, hogy minél jobban kiszolgáljuk a résztvevők elvárásait, megfogadtuk a tavalyi tanácsokat, több jelölést helyezünk el az útvonalon és a kettő, kapolcsi és Kab-hegyi frissítőpontunk is bővebb ellátást nyújt" - mondta Tóth András főszervező.

A túra központja a veszprémi Óváros tér.