Teljes gázzal mentek, szétzilálták a mezőnyt

2016.06.29. 19:45

Az észt bajnok, Mihkel Raim nyerte az idei Tour de Hongrie első szakaszát, amelyet két kastély, a fertődi Esterházy-kastély és a keszthelyi Festetics-kastély között rendeztek meg. Raim így az összetettben is átvette a vezetést, vagyis ő az új sárga trikós.

Alaposan belehúzott a Fertődről induló mezőny, az első szakasz első felében az optimális számításoknál is gyorsabban haladt a karaván. A mezőny elején egymást érték a támadások, amelyekből végül egy tizenhat fős szökevénycsapat akciója látszott sikeresnek, ötven kilométer után már másfél percnyi volt a különbség az élen haladók és az üldözők között. Az élbolyban tekert a mieink közül Molnár István és Móricz Dániel, míg az izraeli Cycling Academy szinte a teljes sorával ott volt.

A Tour de Hongrie első gyorsasági részhajráját a német Benjamin Stauder nyerte a tavalyi magyar bajnok Molnár István előtt, míg az első hegyi hajrán a norvég Adrian Gjolberg volt a leggyorsabb, akárcsak a befutóhoz közeledve a második hegyi részhajránál, így jelezve: igényt tart a legjobb hegyimenőnek járó piros trikóra.

Miért nézd a Tour de Hongriet?

A szakasz második fele a Cycling Academy elképzelései szerint alakult, az izraeli csapat bringásai a szökevénybolyt a hajrára szétzilálták, a keszthelyi sprintre pedig úgy érkeztek, hogy a négyfős élbolyból ketten a klub színeit képviselték. A sprintben végül az észt bajnok, Mihkel Raim szerezte meg a győzelmet, és az összetett versenyben is átvette a vezetést.

„Egy nagyon nehéz, részben sík szakaszon vagyunk túl, amelyet nagy tempóval tekertünk végig. A szakasz közben folyamatosan követtem az adataimat a komputeren, végig jó erőben tekertem, bár a tegnapi prológot után mindenki teljes gázzal hajtott. Mivel összetettben minimális különbségek voltak, ezért sokunknak fájt a foga a győzelemre. Az összetett megnyerésében egyelőre nem gondolkozom, nagyon nehéz lesz megtartani ezt a trikót, ellenben a végső győzelemre jó néhány csapattársam esélyes lehet rajtam kívül is!” – mondta Raim.

A második helyen az ukrán Polivoda, a harmadikon pedig a norvég Gjolberg futott be, a legjobb magyar ezen a napon Molnár István lett, a címvédő luxemburgi Tom Thill az üldözők között, csaknem négyperces hátránnyal a 49., míg klubtársa, Lovassy Krisztián 51. lett. Az összetett versenyben a mieink közül a 16. helyezett Rózsa Balázst a legjobb,  ahogyan arra számítani lehetett, a prológon győztes kitűnő pályaversenyző, Szalontay Sándor igyekezett felvenni a küzdelmet a számára szokatlan versenyformában is, az üldözőkkel tartotta is a lépést, de kevéssel a befutó előtt defektet kapott, és végül kiszállt a versenyből.

„Elég kemény volt a mai szakasz, a csapatnak az volt a taktikája, hogy mindenképpen legyen közülünk valaki a nap szökésében – vélekedett a történtekről a szakaszt a 12. pozícióban záró Molnár István. – Arra számítottunk, hogy egy nagyobb sor fog elszakadni, ezért felváltva vettük ki a részünket a próbálkozásokból. Nekem sikerült végül belekeverednem a szökésbe. Az utolsó hegyi hajráig szépen összedolgoztunk, a hegyi hajrát követően azonban megbomlott az egység, sajnos nekem nem sikerült tartanom a lépést az elöl tekerőkkel. Napról-napra próbálkozunk, a csapat célja egy jó összetettbeli helyezés elérésee.

A küzdelmek csütörtökön a Keszthely és Siófok közötti, 165 kilométeres szakasszal folytatódnak. A somogyi dombság ismét jó terepet adhat egy esetleges sikeres szökésre.

Eredmények

1. szakasz, Fertőd–Keszthely (133 km):

1. Mihkel Raim (észt, Cycling Academy) 2:51:01

2. Olekszandr Polivoda (ukrán, Kolss-BDC) azonos idővel

3. Adrian Gjolberg (norvég, Team FixIt.no) 3 másodperc hátrány

4. Daniel Turek (cseh, Cycling Academy) 4 mp h.

5. Rok Korosec (szlovén, Radenska Ljubljana) 53 mp h.

6. Ahmed Amine Galdoune (marokkói, Delio Gallina Colosio) 55 mp h.

12. Molnár István (magyar, MugenRace) 3:29 p h.

Az összetettben:

1. Mihkel Raim (észt, Cycling Academy) 2:51:56

2. Adrian Gjolberg (norvég, Team FixIt.no) 11 másodperc hátrány

3. Olekszandr Polivoda (ukrán, Kolss-BDC) 14 mp h.

4. Daniel Turek (cseh, Cycling Academy) 20 mp h.

5. Rok Korosec (szlovén, Radenska Ljubljana) 1:06 perc hátrány

6. Ahmed Amine Galdoune (marokkói, Delio Gallina Colosio) 1:08 p h.

7. Daniel Crista (román, Tusnád Cycling Team) 1:11 p h.

8. Gabriel Reguero Corral (spanyol, Differdange-Losch) 1:12 p h.

16. Rózsa Balázs (magyar, Szuper Beton) 3:46 p h.

18. Molnár István (magyar, MugenRace) 3:47 p h.

Összetett verseny a Rádió Rock FM95.8 Nagydíjért: 1. (sárga mezben) Mihkel Raim (észt, Cycling Academy)

Gyorsasági pontverseny a Bringasport Nagydíjért: 1. (zöld mezben) Mihkel Raim (észt, Cycling Academy)

Hegyi pontverseny a FunIQ Nagydíjért: 1. (piros mezben) Adrian Gjolberg (norvég, Team FixIt.no)

A legjobb U23-as versenyző az OTP Bank Nagydíjért: 1. (fehér mezben) Ahmed Amine Galdoune (marokkói, Delio Gallina Colosio)