Élete első versenyét nyerte Pantano a Touron

2016.07.17. 18:12

Élete első nagy győzelmét érte el a Tour de France 15. szakaszán Jarlinson Pantano. Az IAM Cycling 27 éves kerékpárosa Rafael Majkával volt nagy versenyben a célnál. A kolumbiai legjobb eredménye eddig a Svájci Körversenyen egy 4. volt összetettben (a kilencedik szakaszát meg is nyerte). Majka pedig megkapta a a hegyi pontversenyben élen állónak járó pöttyös trikót.

A végső sikerre esélyes kerekesek közül szinte mindenki együtt, 3:07 perc hátránnyal ért célba. Egyedül Tejay van Garderen szakadt le riválisairól, akik 1:28 perc hátrányt osztottak ki neki, így az amerikai bringás a hatodikról a nyolcadik helyre csúszott vissza.

A 160 kilométeres szakaszon Bourg-en-Bresse és Culoz között a sárga trikót viselő Froome nem igazán idegeskedett a versenyen, szépen tempózott az üldözőbolyban, a legviccesebb jelenet is hozzá fűződik, amikor a céltól 20 kilométerre kiállt a nyeregből, és úgy csinált, mintha támadásra készülne, majd mosolyogva nézett körbe, hogy kik dőltek be neki.

„Elképesztő nap ez a számomra, egy álom vált valóra. Nem igazán gondoltam a szakaszgyőzelemre, csak mentem előre. Szerettem volna, ha van egy olyan szakasz, amikor lehetőséget kapok, és el tudok menni egy szükéssel, ez most ilyen volt. Köszönöm mindenkinek, a srácok nagyot mentek értem, nagyon boldog vagyok”, mondta a győzelme után Pantano.


Arrivée / Finish - Étape 15 / Stage 15 (Bourg... by tourdefrance

A 15. szakasz után összetettben továbbra is Froome vezet.

1. Chris Froome (Team Sky) 68:14:36” 

2. Bauke Mollema (Trek) +1:47” 

3. Adam Yates (Orica) +2:45” 

4. Nairo Quintana (Movistar) +2:59” 

5. Alejandro Valverde (Movistar) +3:17” 

6. Romain Bardet (AG2R) +4:04” 

7. Richie Porte (BMC Racing) +4:27” 

8. Tejay van Garderen (BMC Racing) +4:47” 

9. Daniel Martin (Etixx-Quick-Step) +5:03” 

10. Fabio Aru (Astana) +5:16”