A Tour de Trumppal nőtt volna a Tour de France fölé

2016.11.10. 14:19

Hallottak már valaha a Tour de Trumpról? Nem véletlen, ha nem. Ez is egyike azoknak a terveknek, amit a most amerikai elnökké választott Donald Trump nem tudott kibontakoztatni. Pedig az 1989-es indulásakor bátran kijelentette, hogy a Tour de France-nál is nagyobb kerékpárverseny lesz. Nem így lett, de az vitathatatlan, hogy lökést adott az amerikai kerékpársportnak.

GettyImages-514949358

Meglepő, de Trump először tiltakozott, hogy az ő nevét viselje az Európában az akkor már közel száz éve működő Tour mintájára létrehozott kerékpáros körverseny. Aztán meggondolta magát. Úgy húsz másodpercig vívódott. Pedig lehetett volna Tour of USA is, ha a kerékpáros körversenyek hagyományait követték volna. Trump meg volt győződve arról, hogy maga a név is sok bringást fog vonzani, bár a sportághoz nem sok köze volt, életében nem járt korábban kerékpárversenyen.

Az amerikai Tour ötlete nem is tőle, hanem a CBS Sports riporterétől, John Teshtől származott, aki Billy Packer sportkommentátort és műsorgyártót kereste meg 1987-ben, miután a Tour de France-t közvetítette. Packer gyorsan magáénak érezte a tervet, és az Atlantic Cityben működő kaszinók tulajdonosai között próbált szponzort találni a megvalósításhoz. Így jutott el Trumphoz is. Elég hamar meggyőzte, de elvárta, hogy a versenyszervezésben teljesen járatlan Packer egy hét alatt gyűjtse be a szükséges engedélyeket New York City hivatalaitól.

GettyImages-514887988

Szerencséjükre az Egyesült Államokban éppen ekkor kezdett el igazán felfutni az országúti kerékpározás, a Tour de France aktuális bajnoka is amerikai, Greg LeMond volt. Ezt igyekeztek meglovagolni. Packerék gyorsan rájöttek, az eredeti ötletüket – miszerint csak New Jersey-n lenne kijelölve az útvonal – fel kell adniuk, ha azt akarják, hogy egy súlycsoportba kerüljenek a európai körversenyekkel. Így hosszabbították meg tízszakaszosra a több keleti parti államon átmenő, 1347 kilométeres Tour de Trumpot. Az is jó ötletnek bizonyult, hogy a Giro d'Italia és a Tour de France között találtak neki helyet a versenynaptárban.

 Az első, 1989-es versenyre egész jó mezőny gyűlt össze, a 250 ezer dolláros összdíjazás meggyőző volt, nyolc profi és tizenegy amatőr csapat  indult, LeMond is ott volt a rajtvonalon. Mondhatni extravagáns volt a boly, mert a szovjet válogatott mellett egy bordélyház által támogatott holland csapat is tekert benne.

A hol máshol, mint Trump egyik kaszinójánál véget ért verseny azért nem ment le botrányok nélkül. Már az első szakaszon Trump-ellenes tüntetést tartottak a nézők, aztán a végeredmény is meglehetősen gyanús körülmények között született meg. Az utolsó szakaszon, az egyéni időfutamon Eric Vanderaerdennek minden esélye megvolt, hogy átvegye az összetett első helyet Dag Otto Lauritzentől. A belga azonban hiába tett meg mindent, a felvezető motorosa miatt letért a pályáról, és ezzel elszállt minden esélye, csak harmadik lett. A pletykák szerint nem véletlenül, Lauritzen az amerikai 7-Eleven csapat bringása volt, az ő győzelme mindenkinek többet ért.

Trumpnak bejött a verseny, tévés partnernek megnyerték az NBC-t, és több mint száz országban közvetítettek a Tourról. Egy olyan sportágba nyúlt bele a boksz után, amelynek számíthatott a globális népszerűségére és hatalmas piacára. Amerikában az 1980-as években megtriplázódott a biciklisek száma, 85 millióan tekertek kisebb-nagyobb rendszerességgel. Trump a start előtt azt nyilatkozta, két év alatt akkorát nőhetnek, hogy a Tour de France-nál is jobb lesz a versenyük, ami a keleti és a nyugati partot is összeköti. Nemcsak hogy ez nem következett be, de Trump két verseny után kiszállt a szponzorálásból üzleti problémái miatt. Az amerikai Tour azonban még 1996-ig tovább élt a DuPont támogatásával.