Életük legjobbját tekerték világkupán magyar pályabringások

2016.11.13. 12:19

Szalontay Sándor és Lovassy Krisztián is élete legjobb világkupa-helyezését érte el a hollandiai Apeldoornban rendezett versenyen, írja a Velo.hu.

lovassy

Fotó: velo.hu

Lovassy pénteken a 15 km-es scratch számban a 18. helyen végzett, szombat este pedig a 120 körös pontversenyben szerepelt, ahol 10 körönként volt sprint a pontokért. A magyar versenyző nyert részhajrát is a futam első negyedében, két részhajrá után még ő vezette a pontok alapján a futamot. A táv második felében már nem szerzett pontot, így a 24 indulós versenyből a 13. helyen zárt. Hosszabb szökésnek köszönhetően az aranyérem az ír versenyzőé lett, érdekesség, hogy ebben a pontversenyben senki sem szerzett körelőnyt.

szalontaysapeldoorn

Szalontay Sándor a múlt héten a glasgow-i világkupán a 13. lett sprintben, ezt a helyezését javította meg eggyel, és lett 12. A mért 200-as futamon 10.103-at hajtott, ez a mezőnyben a 12. legjobb idő volt, majd a 16 közé jutásért magabiztosan nyerte az első egy-egy elleni futamát, a 8 közé jutásért a múlt hétvégi világkupa győztes lengyeltől kapott ki.