Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Melinda, Vivien
5 °C
7 °C

Defektkáoszba torkollt a sárdagasztás

2017.01.30. 17:56

Vasárnap Wout Van Aert megvédte ciklokrosszban világbajnoki címét. Nem ő volt a legerősebb. A végül második Mathiue Van der Poelnek négy defektje volt.

Van der Poel elég egyszerű, de hatásos taktikát választott, már a rajt után beleadott mindent. Szét is szórta a mezőnyt, egyedül tekert az élen, a többiek 5-6 másodperccel haladtak mögötte az első kör végén, de pillanatok alatt megduplázta ezt a előnyt.

A versenye a második kör végétől kezdett rémálomszerűvé válni, defekt miatt kénytelen volt bringát cserélni, így a lendületet kapó Van Aert egyre közelebb került hozzá. Van der Poel aztán menetrendszerűen a harmadik és a negyedik körben is kiállt defektjei miatt. Még pont vissza tudott jönni a boxból Van Aert elé, így újrakezdődött a verseny. (A teljes futam itt megnézhető.)

GettyImages-633006368

A holland pár másodpercet megint összeszedett, aztán még pár összejött neki abból, hogy Van Aert gumija is kilukadt. De nem sokáig élhetett ebből az előnyből, mert ő is defektet kapott, jó messze boxtól, így csak későn tudott kerékpárt cserélni. Addigra már elbukta a versenyét. Van Aert 44 másodperces előnnyel győzött. Van der Poel a második helyét megtartotta, a célvonalon áttekerve és az eredményhirdetésnél is sírt.

„Nem túl vidám balszerencse miatt elveszíteni egy versenyt. Ez karrierem legnagyobb bánata. Túl sok lett a defektből, túl sok energiámba kerültek" – nyilatkozta később a holland.

GettyImages-633006342

A köves terepet a bieles-i pályán több bringás megszenvedte, a harmadik Kevin Pauwels háromszor defektelt, a mögötte befutó Lars van der Haar hatszor. Az ötödik és hatodik helyezett sem úszta meg, Sweecknek hatszor lyukadt ki gumija, az egykori világbajnok Lars Boomnak ötször. A hetedik és nyolcadik helyen érkező Michael Boroš és Gianni Vermeersch még rosszabbul járt, ők a defektek mellett még a váltójukat is eltörték. Boroš berollerezett a célba, Vermeersch meg futott, ő hét-nyolc defektet számolt össze, a táv felét lapos gumival tette meg. De nagyon egyikük sem panaszkodhat, mert ahogy Sweeck megjegyezte, a kerékpár még mindig mechanikai sport.