A tárcsaféktől rettegnek a bringások, most még csak cipőt vágott szét

2017.02.24. 20:47

Az Abu Dhabi Tour első szakaszának utolsó kilométerén több versenyző elesett. Owain Doull (Sky) is megsérült a bukásban. Nem a sebei, hanem a szétvágott cipője miatt lett ügy. Felélénkült a vita arról, hogy az országúti kerékpározásban van-e helye a tárcsaféknek.

A tárcsaféket már tavaly is több csapat tesztelte, de aztán a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség úgy döntött, hogy nem engedélyezi a használatukat. A Paris-Roubaix-n Ventosónak vágta szét a lábát az egyik tárcsa, ami egy pengével is felér.

A kockázatok ellenére idén újra használhatják a tárcsaféket a bringások, néhányuk, mint például Tom Boonen, áradozik is róla, hogy milyen hatékonyak. Mások szerint pedig igazából semmi nem indokolja, hogy lecseréljék a hagyományos fékrendszert.

Az Abu Dhabi Touron egyetlen versenyző, Marcel Kittel ment tárcsafékes bringával. A Quick-Step sprintere is benne volt a bukásban. Doull állítja, hogy Kittel tárcsaféke hasította fel a cipőjét és vágta meg a lábfejét. Egy bringás, Alex Dowsett megjegyezte, hogy szerencsére csak egy tárcsafékes versenyző volt a bukásban, ha többen vannak, még csúnyább sérülések keletkezhettek volna. A most folyó vita még akkor is érdekes, ha végül bebizonyosodik, hogy nem Kittel féke, hanem a pálya szélén felállított kordon vágta szét Doull cipőjét.

A Profi Kerékpárosok Szervezete (CPA) készített egy felmérést, hogy mekkora a támogatottsága a tárcsaféknek. Aszerint a bringások 40 százaléka teljesen elutasítja, 40 százalék azt mondja, hogy addig nem fogadja el, amíg nem válik biztonságosabbá, és csak 16 százalék állítja azt, hogy használná.

Ha ekkora az ellenállás, akkor mégis miért vannak ilyen bringák a mezőnyben? Erre Adam Hansen, a CPA képviselője válaszolt. Egyszerűen néhány kerékpárgyártó cég felől érkezik a nyomás, elég sokat fizetnek néhány csapatnak, hogy használják a termékeiket.

Hansen nem is igen érti, miért választják társai a tárcsaféket, mert a két fék körülbelül egy kilóval nehezebbé teszi a bringát, plusz súlyt meg senki sem szeret cipelni.