Kétszer is megmásszák a rettegett szekszárdi dombot

2017.05.08. 17:48

Megélénkülni látszik a hazai kerékpárosélet, a Tour de Hongrie és a V4 után egy újabb magyar versenyt kapta meg a Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) minősítését. A május 25. és 27. között rendezendő Gemenc Nagydíj is bekerült a Europe Tour-sorozatba, így már ezen is lehet pontokat gyűjteni a világbajnoki kvalifikációhoz. 

A Gemenci Nagydíj szinte kihagyhatatlan része a Kálvária-tető, idén kétszer is felteker ide a mezőny az olykor 15%-os meredeken. Az első napi 2 kilométeres időfutamon, majd másnap a 140 kilométeres szakasz végén is. Nem véletlen, hogy a szervezők a domb tetején tartották meg a sajtótájékoztatóját. Két fiatal bringás, a hazai pályán tekerő Istlstekker Zsolt és Filutás Viktor demonstrálta is, hogy mennyire küzdős a végén még termésköves burkolattal is nehezített kaptató.

DSC 0970
Fotó: /Ritter Péter/Szekszardisport.hu

A Gemenci Nagydíjnál vannak régebbi nemzetközi versenyek itthon, de olyan nincs, amit 43 éve folyamatosan, minden évben megrendeznek. Az 1975-ben indult szekszárdi központú verseny ilyen. Sok nagy név indult el rajta. 1988-ban például az az Olaf Ludwig nyert itt, aki pár hónappal később Szöulban olimpiai bajnok lett, majd a Tour de France-on is zöld trikós lett, derült ki Arató Gábor beszédéből. Arató sok szállal kötődik a nagydíjhoz, korábban versenyző volt, öccse, Dávid kétszer is nyert összetettet, majd apjával közösen évekig együtt főrendezők voltak. Most a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökségi tagjaként segíti a versenyt.

Annak idején Arató is a Gemenci Nagydíj hatására kezdett el kerékpározni, ezért tartja fontosnak, hogy a profiknak és U23-asoknak kiírt versenyek mellett utánpótlásfutamokat is rendezzenek. Ezt a példaértékű modellt ajánlja mindenkinek, hogy a korábban eredményesebb magyar kerékpározás új tehetségeket fedezhessen fel.

A Gemenci Nagydíj 1999 és 2009 már volt UCI-minősítésű, de utána az akkori szervezők nem tartották fontosnak, hogy biztosítsák az ahhoz szükséges feltételeket. A most újra a UCI-naptárba kerülő háromnapos versenyen 2,4 millió forintos pénzdíjat osztanak szét. A versenyen mintegy száz bringás vesz részt, a 16 csapatból 6 lesz magyar, derült ki Szilasi László versenyigazgató tájékoztatójából. A mezőny erős lesz, hét kontinentális klub (ez nagyjából a harmadosztály a profik között) indul, ezért is lenne meglepő az összetett magyar győzelem.  Az egy hónappal későbbi Tour de Hongrie-ra viszont mindenkinek kiváló felkészülés lesz.

A csütörtöktől szombatig tartó nagydíj szakaszait úgy időzítették, hogy mindig este legyen a befutó, így még munka után is oda lehet érni a véghajrára. (A program itt.) A már említett két szakasz után egy 110 kilométeres sík etappal zárul a Gemenci Nagydíj, de este nyolckor jön a ráadás egy villanyfényes kritériumversennyel Szekszárd utcáin.