Nem azzal írt történelmet, hogy leguggolt a bokorban: Dumouliné a Giro

2017.05.28. 18:18

Tom Dumoulin a 100. Giro d'Itala utolsó szakaszán szuper időfutamot ment, és ezzel meg is nyerte az összetettet, a negyedik helyről előrelépve. A szakaszt Jos Van Emden nyerte. 

Az utolsó szakasz előtt nagyon szoros volt az állás, az első négy között nem volt egy perc különbség sem. A negyedik éppen Dumoulin volt, de mindenki tisztában volt vele, hogy ő legjobb időfutamos, az élen álló Nairo Quintanával szembeni 53 másodpercet is le tudja dolgozni a 29,3 kilométeren. Vincenzo Nibali és Thibaut Pinot sem volt legyőzhetetlen a számára.

Dumoulin hozta is magát, is már tíz kilométer után nyilvánvalóvá vált, hogy nincs ellenfele, sem Quintana, sem Nibali nem tudta tartani, Pinot pedig még magához képest is elég gyengén ment. Dumoulin végig óriási tempót nyomott, még a szakaszgyőzelem sem tűnt elérhetetlennek számára, de végül egy másik, az összetettben elég hátul álló holland, Jos Van Emden nyerte az időfutamot 15 másodperccel.

Az összetett első hely nem is volt igazán kérdés, de a másodikért nagy csata folyt. Quintana 39 másodperccel vezetett Nibali előtt. A rózsaszín trikós magához képest jól teljesített, és végül 9 másodpercet megőrzött előnyéből, és ezzel a második lett. 

000 P10TZ

Dumoulin már 2015-ben is közel volt ahhoz, hogy háromhetes körversenyt nyerjen, a Vuelta a Espanán sokáig az első helyen állt, de az utolsó előtti szakaszon nem bírta az iramot a hegyimenőkkel, végül az elsőről a hatodik helyre csúszott. A holland bringás azóta sokat fejlődött, míg korábban inkább csak jó időfutamosnak számított, ma már a hegyekben is lépést tud tartani a legjobbakkal. 

Ezt az idei Girón is bizonyította, a 19. és 20. szakaszon ugyan gyengébb napokat fogott ki, de a többi hegyi szakaszon gond nélkül lépést tartott a többi favorittal, sőt meglepetésre az oropai hegyi befutót meg is nyerte. A Giro-győzelme a jó időfutamain múlt, de nem szabad elfelejteni, hogy a királyetapon azért veszített sok időt, mert a többiek akkor mentek el, amikor ő megállt vécézni. Ezután egyedül üldözte a mezőnyt a Stelvión felfelé, és ellenfelek nélkül is az ötödik legjobb időt tekerte az emelkedőn. 

A holland bringás nem kenődött el ezek után sem, hitt benne, hogy a félperces előnye  a zárófutamon szerezhető további másodpercekkel együtt győzelmet érhetnek számára. Ekkor nyilatkozta azt, hogy: Nem azért vagyok itt, hogy úgy írjak történelmet, hogy szarok a bokorban. Úgy akarok történelmet írni, hogy a rózsaszín trikót viselem Milánóban."

Dumoulin azt is megmutatta, hogy nemcsak bátran mer versenyezni, de a nyilatkozatoktól sem fél. Ebből aztán baja is lett, a 18. szakasz végén, némileg óvatlanul azt mondta, reméli, hogy Nibali és Quintana elveszítik a dobogós helyeiket, ha csak őt akarják támadni. A holland elnézést kért később, de ezzel a pályán is támadási felületet nyitott. Talán azért is kellett nagyon dolgoznia a 19. etapon, amikor már korán betámadták. Az ellenfelek ekkor nagyon megdolgoztatták Dumoulint és csapatát, ami összességében nem volt a legerősebb. A hegyeken ritkán tudtak vele maradni, hogy segítsék, és a legjobb segítője, Wilco Kelderman is elég korán kiesett egy baleset miatt. 

A Giro szuperfavoritjának Quintanát tartották, de hiába volt nagyon erős a Movistar, a kolumbiai szinte egyszer sem dominált, alig akciózott a hegyeken, sosem tudott igazán nagy előnyt összehozni. A harmadik helyen végző Nibali alighanem mindent kihozott ebből a három hétből, stabilan versenyzett, de nem tudott igazán a többiek fölé nőni. 

Eredmények, 21. szakasz, Monza-Milánó, 29,3 km, egyéni időfutam:
1. Jos van Emden (holland, LottoNL) 33:08 perc
2. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 15 másodperc hátrány
3. Manuel Quinziato (olasz, BMC Racing) 27 mp h.
...14. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain) 1:09 perc hátrány
...27. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 1:39 p h.

Az összetett végeredmény:
1. Dumoulin 90:34:54 óra
2. Quintana 31 másodperc hátrány
3. Nibali 40 mp h.