Ember nem mondja meg, ki nyerte a hetedik Tour-szakaszt

A Tour de France hetedik szakasza is mezőnyhajrában dőlt el. A német Marcel Kittel (Quick-Step Floor) csütörtök után pénteken is nyerni tudott, de most nagyon kevéssel, emberi szemmel fel sem fogható különbséggel verte Edvald Boasson Hagent (Dimension Data).  A zöld trikót is megszerezte.

A hétvégén már jönnek a hegyek, de pénteken még egy hosszú, 213, 5 kilométeres sík etap várt a bringásokra a forróságban.

Ezúttal is próbálkozott egy kisebb szökevénycsoport hazaérni, de a sprintereknek ennél kedvezőbb terepet nem igen lehet kitalálni, így az üldözést tökéletesen időzítették. Hat kilométerre a céltól be is gyűjtött mindenkit főmezőny.

Szépen összeálltak a sorok, a Katyusa, a Sunweb, az FDJ és a Quick Step húzta a mezőnyt. Az utolsó pár száz méterre azonban már egyik vonat sem volt egyben. 

Boasson Hagen nyitotta meg a hajrát, szorosan a nyakán ott volt Alexander Kristoff (Katyusa), míg balról Michael Matthews  (Sunweb) robbantott. Kittel mintha megint kicsit elkésett volna az időzítéssel – később el is mondta, hogy már csak 120 méter volt, amikor ő még 200-at hitt – , de elképesztő volt ezúttal is a megindulása. Szerencséjére a befelé húzódó Boasson Hagen rést is nyitott neki, így a célvonalon eléje került. De ebben nem lehetett biztos, egyik bringás sem mert ünnepelni, és a célfotóból is elég nehéz volt eldönteni, melyikük érte el először a célvonalat. Ezredmásodpercek dönthettek közöttük. Végül Kittelt hozták ki, második Boasson Hagen, harmadik Matthews.

Kittel az idei Touron harmadik etapján nyert, összesen már 12 szakaszsikernél jár. Ezzel beállította Erik Zabel német rekordját is.

A Quick Step sprintere, nemcsak a szakaszt húzta be, hanem a pontversenyben is az élre ugrott. A zöld trikót eddig viselő Demare csak a tizenegyedik lett. 

Az összetett élcsoportjában nincs változás, Chris Froome (Sky) a sárga trikós, Geraint Thomas és Fabio Aru (Astana) előtt.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

7 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59