Horrorbukás miatt menekült, ő is elesett

2017.09.15. 14:32

A dán körverseny eddig elég hektikusra sikerült, mind a három szakaszán volt valami zűr. Többször rossz irányba terelték a versenyzőket, a vihar is lecsapott rájuk, és a csúnya bukásokat sem tudták elkerülni.

A harmadik etapon hat szökésben lévő kerékpárost vertek át a felvezető rendőrmotorok, nagyjából 120 kilométernél, egy kereszteződésben jobbra irányították a kerekeseket, amikor azoknak balra kellett volna fordulniuk. Viszonylag hamar rájöttek a hibára, így a bringásokat megállították és visszafordították. A versenyen nem ez volt az első ilyen hiba, az első szakaszon is elterelték a bringásokat.

A csütörtöki etap végén egy súlyos bukás is történt. Egy lejtős szakaszon Louis Bendixen (ColoQuick CULT) túl nagy sebességgel ment bele a kanyarba, már nem tudott korrigálni, a fejét is odacsapta a szalagkorláthoz. Matti Breschel (Astana) éppen őt kerülte ki, de közben ő a másik oldalra sodródott ki és vágta oda magát az út melletti töltéshez. Sem ő, sem Bendixen nem tudott visszaülni a kerékpárjára.

A szakaszt Max Pedersen (Trek-Segafredo) nyerte, aki ezzel az összetettben is vezet.