Besokallt, visszavonul a legjobb magyar pályabringás, eladja 1 milliós gépét is

2017.11.03. 07:25

Az utóbbi évek egyetlen, a világ legjobbjai között is jegyzett magyar sprintere, Szalontay Sándor bejelentette, hogy abbahagyja a pályakerékpározást, mert nem kap támogatást a színvonalas versenyzéshez a Magyar Kerékpáros Szövetségtől. Már meg is hirdette eladásra a versenykerékpárját.

Magyarországon a pályakerékpár tetszhalott állapotban van, csak két nemzetközileg jegyzett versenyzőnk van. A nemrég Eb-ezüstérmet szerzett Lovassy Krisztián, aki hosszabb távokon köröz a velodromban, de ő elsősorban országúti versenyző, míg a most 27 éves Szalontay igazi specialista, a sprinterek között tartozik a 20-30 fős világelithez. Az utóbbi években sokat fejlődött, a klasszikus, 200 méteres távon magyarként ő törte át a 10 másodperces álomhatárt. A 2016-os világbajnokságon már 9,997-et tekert, majd később 9,841-re javította országos csúcsát. Tavaly év végén is jó formában volt, élete legjobb világkupa-helyezését érte el: Apeldoornban 12. lett sprintben.

Idén nem tudott szintet lépni, mert már nem voltak meg a korábbi lehetőségei. Két éve a nemzetközi szövetség svájci központjában, majd Litvániában készülhetett, de 2017-ben nagyon pályára sem került. A Millenáris betonteknője használhatatlanná vált, fedett pálya meg nincs Magyarországon. Itthon tehát lehetetlen rendesen felkészülni, szinte csak országúton tudott tekerni. Nyáron aztán a klubja, a Bátorfi-Agria KTK is szerződést bontott vele, mert nem érkezett meg hozzá a magyar szövetség által beígért támogatás. Szalontay szerint ötmillió forinttal még mindig tartozik a szövetség.

„A Dr. Bátorfi Team folyamatosan mellettem állt, ölte belém a pénzt, a szövetség ezt nem tette meg. Az Eb után döntöttem el, hogy abbahagyom. Nem a sporttól ment el a kedvem, a magam szórakozására továbbra is csinálni fogom, attól lett tele a pohár, hogy kis emberek hoznak döntéseket, és arról beszélnek, hogy Szalontay nem hoz eredményt. Közben meg olyanokba fektetik az energiát, akiből nem lesz felnőtt versenyző. A 9,84-es időm átvetíthető négyezer méterre, ott 4:20-at érne, erre a következő évtizedekben nem lesz képes magyar kerékpáros" – nyilatkozta Szalontay.

A sprinter szerint akkor tudna folyamatosan az élvonalban maradni, ha évről évre 50 ezer eurós költségvetéssel dolgozhatna, nem elég egyszer ennyit rákölteni. Úgy tudja, a világkupákra kijutó ellenfelei közül ennél mindenki többet kap. „Az éves büdzsém 5-7 millió forint között van, ha ezt biztosítanák, tíz hellyel is előrébb lennék a világranglistán.

Idén csak 6-7 versenyre tudtam kijutni, vérlázító ez az egész"

– mondta Szalontay.

A versenyző nemcsak a támogatás, hanem a hozzáértés hiányán is kiakadt. „Kijutottam a világkupára, de azt gondolták, hogy nem fogok kijutni. Kiszámolták, hogy nincs rá esélyem. Minden évben változik a kvalifikáció, és ezt nem vették figyelembe."

Facebookon a gyönyörű Look L96
Facebookon a gyönyörű Look L96
Fotó: Szalontay Sándor / Facebook

Szalontay a Facebookon már árulja is versenygépét, ami 3500 eurót (1,1 millió forint) is érhet. „Igen, árulom a kerékpáromat is, van visszaút, de egy másik vezetéssel, aki belátja, hogy nem lehet egy versenyzőre megtérülő befektetésként tekinteni. Mióta bejelentettem, hogy abbahagyom, senki nem keresett meg a szövetségtől, még a pályaszakág vezetése sem, amely elvileg még pénzt is kap azért, hogy engem motiváljon."

„Többször kérdezték tőlem, hogy mit csináljanak a Millenárissal. Mondtam, újítsák fel a futófelületet, akkor legalább áprilistól október közepéig lehetne itt edzeni. Nem történik semmi, de közben pályatervezésre azért elmennek tízmilliók. De itt se pálya, se sport nem lesz" – mondta Szalontay.

A pályaszakág vezetője, Pataki Ibolya azt nyilatkozta a Velo.hu-nak, hogy számított Szalontay bejelentésére, aki szerinte kimagasló állami támogatást kapott az elmúlt három évben. Pataki úgy vélte, hogy a szakág infrastrukturális nehézségeit, csak erős klubok tudnák ellensúlyozni, amelyek külföldi felkészülést finanszíroznának.