Nem számított a kificamodott váll, visszaült a bringára

2018.01.17. 20:37

Az országúti kerékpárosok elég gyakran bizonyítják, hogy jó a fájdalomtűrő-képességük, a szezon első igazán nagy versenyén, az ausztráliai Tour Down Underen most Steve Morabito szenvedte be magát kificamodott majd helyre tett vállal. 

Morabito a második szakaszon, a céltól körülbelül 30 kilométerre bukott egy kanyarban. A bukás közben ficamodott ki jobb válla. Eszébe sem jutott feladni a versenyt, a hozzá kiérkező egészségügyisek ugrasztották vissza a vállát.

Morabito ezután felült a bringájára és befejezte a szakaszt, a győztes és ezzel a összetettben is élre álló Caleb Ewantől 15 percet kapott.

A verseny után több versenytársa is elismerően szólt Morabitóról, hogy fájdalmai ellenére is képes volt folytatni.

Az FDJ bringásának van már tapasztalata ebben, 2008-ban a bal válla ficamodott ki a Giro d'Italián, ezután még öt szakaszt teljesített. A 2014-es Vuelta a Espanán a jobb válla sérült, de akkor nem tudott újra kerékpárra ülni, mert más sérülései megakadályozták ebben.

(via Cylingweekly)