Mária
18 °C
28 °C

Cappuccinónak is hívták a bringás Ördögöt

2018.05.11. 21:08

Claudio Chiappucci nem nyert sem Tour de France-t sem Giro d'Italiát, de a hegyeken mindig támadó olasz kerékpáros legalább olyan nevet és szurkolótábort szerzett magának az 1990-es években, mint a győztesek. Az agresszív stílusa miatt az Ördög (El Diablo) becenevet is megkapó bringás most a V4 kerékpárversenyt népszerűsíteni érkezett Magyarországra.

Chiappucci nem tud elszakadni a bringázástól, interjú közben is fél szemmel a Giro d'Italia hatodik szakaszát nézi. Nemcsak hobbiból teszi, az olasz média szakértőként alkalmazza. Élénken gesztikulálva játssza el az Etnán tekerő Christopher Froome pörgő lábait, vagy felszisszen egy-egy támadásnál. Azt kérdeztem tőle, hogy kit lát most karakteres versenyzőnek a mezőnyből.

„Dumoulint (a holland a Giro címvédője) tartom a legkomplexebb versenyzőnek, a hegyeken meg tudja védeni magát, vagy akár előnyt is képes szerezni, időfutamon pedig brutálisan erős. Emberileg is nagyon jó karakter. De szeretem a kolumbiaiakat is, mert úgy versenyeznek, ahogyan én tettem, mindig aktívak, állandóan támadásban vannak."

Chiapucci
Fotó: v4kerekparverseny.hu



A most 55 éves exklasszisnak az 1990-es évek elején volt a csúcskorszaka,

kétszer-kétszer volt második a Girón és a Tour de France-on, és mindkét körversenyről van egy-egy harmadik helye.

Olyan legendák életét nehezítette meg, mint Greg LeMond vagy Miguel Indurain. A két versenyen ötször lett ő a Hegyek királya. Arra kértem, hogy mutassa be magát azoknak, akik nem láthatták versenyezni.

„A többnaposok, főleg a háromhetesek tetszettek, és egyértelműen hegyimenő voltam. Nekem a hegyeken kellett előnyt szereznem, mert akkoriban 60-70 kilométeres egyéni időfutamok is voltak, azokon pedig Indurain brutálisan erős volt, ezért mindig nagyon támadó stílusban versenyeztem, hogy összetettben jó helyen tudjak maradni. Más idők jártak akkoriban, nem volt még rádióösszeköttetés, ott helyben kellett felmérni a szituációt, nem jöttek a taktikai utasítások a csapatkísérő autókból. Ha láttam, hogy valaki rosszul van, vagy nem halad jól, támadtam."

Chiappucci az 1990-es Tour de France-on tűnt fel, ahol az első szakaszon részt vett a sikeres szökésben, és váratlanul nagy előnyt szerzett. A favorit Greg LeMond tíz percet kapott tőle. Chiappucci végül a 12. etapon a sárga trikót is megszerezte, és a huszadikig őrizni is tudta. Ekkor jött egy időfutam, és LeMond állt az élre.

A következő években már mindenki ismerte, és egyre nagyobb rajongótábora lett, miközben az ötszörös Tour-győztes Indurain legnagyobb riválisává vált. Legemlékezetesebb győzelmét az 1992-es Touron szerezte. A 13. etapon 245 kilométeres szökésre vállalkozott a legbrutálisabb hegyi szakaszon. Chiappucci mind az öt hegycsúcsra először ért fel - ez negyven évvel korábban Fausto Coppinak sikerült -, és végül Sestriere-be is elsőként futott be, miközben Indurain és Gianni Bugno üldözte. 

„A nézőknek meg a szurkolóknak nagyon tetszettek ezek a versenyek, bármi történhetett, sokkal nyitottabb volt az egész. Mindig bizonytalan volt a versenyek végkimenetele, akkoriban több támadó stílusú kerékpáros volt, nem voltak ennyire kiosztva a taktikai feladatok. Mindig akciók, próbálkozások voltak, a nyíltabb verseny jobban átjött a nézőknek."

Chiappucci hamar népszerű lett, kultikus hőssé vált a szurkolók között, gyorsan megkedvelték az agresszív és bátor versenyzőt. Aggatták rá a különböző beceneveket, sötét haja miatt Indián is lett, a Monzon nevet is megkapta, mert emlékeztetett az argentin bokszolóra, de legtöbben csak Ördögként ismerik. (Nem összetévesztendő a Tourokon szurkoló ördögjelmezes Didi Senfttel.)

„A stílusom miatt kaptam ezt a nevet, amikor Mexikóban és Kolumbiában versenyeztem. A névadásban szimpátia volt, tetszett az ottaniaknak ez a támadó stílus. Így lettem El Diablo (spanyolul az ördög), aztán amikor Európába visszajöttem, rajtam maradt a név, és egyre többen kezdték el használni."

Chiappucci versenyzése látványos volt, de sokan forrófejűnek gondolták, állítják, más taktikával jobb eredményeket is elérhetett volna. Több kritika érte emiatt, ő nem bán semmit.

Nem tartom hibának, hogy így versenyeztem, muszáj volt így mennem. Az nem érdekelt, hogy megnyerem-e a szakaszt vagy sem, én minél több időt akartam nyerni az ellenfelekkel szemben. De örülök, hogy ez még mindig olyan téma, amiről beszélnek, mert ez azt jelenti, hogy nem egy vagyok a sok közül, nyomot hagytam a szurkolókban a stílusommal.

Chiappucci támadásait nem mindenki viselte túl jól, LeMond egyszer banditának is nevezte, amikor a defektjénél indított, de volt, hogy Cappuccinónak is nevezte az amerikai. Ő lerázta magáról ezeket. „Versenyen kívül mindenkivel jóban voltam, de ott vérre ment a dolog. Az olaszok közül Bugno volt a legnagyobb vetélytársam, de ma is szoktunk telefonon beszélgetni, Indurainnal is nemrég találkoztam egy bemutatón."

Az Ördög nemcsak a háromheteseken ment jól, de tudott klasszikust is nyerni, 1991-ben természetesen szökésből húzta be a Milanó-San Remót, és többször volt más versenyeken is dobogóközelben. Ma nem sok ilyen kerékpáros van, aki két külön műfajban is otthon lenne. Alejandro Valverdét és Vincenzo Nibalit lehetne példaként hozni. Chiappucci korában viszont nem volt ez különös.

Claudio-Chiappucci2
Fotó: v4kerekparverseny.hu

„Mostanában nagyon be van programozva minden, aki a háromhetesekre készül, nagyon ritkán próbálja meg a tavaszi klasszikusokat, akik ott jól mennek meg gyakran tartanak egy pihenőszakaszt az év közben. Én komplett versenyzőnek tartom magam, erős voltam hegyen, de nem csak ott tudtam menni, elég gyors is voltam, a lejtőzésben is technikásnak számítottam. Nem vált el élesen, ki a háromhetes és ki az egynapos menő, ahogy elkezdődött a szezon, mindenki ment versenyezni. Ha meg szerettem volna nyerni egy versenyt, akkor meg is próbáltam győzni. Nem éleztük ki a formát egy-egy versenyre, szerettünk nyerni, mentünk, ahol tudtunk."

Chiappucci most a szombaton rajtoló V4 verseny miatt érkezett Budapestre, úgy véli, hogy még nagyobbra nőheti ki magát ez a futam, a régió fontos egynaposává válhat. Szerinte a közép-európai országoknak is megvan a lehetőségük, hogy a nagy kerékpárosnemzetek szintjére emelkedjenek, mert a határok átjárhatóságával már nincs senki elzárva, mindenki versenyezhet mindenki ellen.

Az interjú közbeni tolmácsolásáért Dér Zsoltot illeti köszönet.