Akkor is kipréselik az eredményt az emberből, ha belehal

A kétszeres Giro d'Italia-győztes Gilberto Simoni már többször járt Magyarországon, de most először volt alkalma nálunk kerékpározni. Szombaton egy kicsit túrázott, majd vasárnap elindult a Tour de Zalakaros 130 kilométeres amatőr mezőnyversenyén. Ezután adott interjút az Indexnek. 

Simonit már több magyar verseny népszerűsítésére meghívták, a Central Europe Tour és a V4 kedvéért is jött már ide, de most először egy amatőr futamon lehetett sztárvendég és induló. Négy évvel ezelőtti interjújában a pályafutásáról kérdeztem, most inkább a karrierje utáni életéről és néhány, a kerékpársportot érintő aktualitásról beszélgettünk.

Négy évvel ezelőtt említette, hogy szinte egymásnak adják át a váltóbotot, ön ugyanabban a faluban kezdte a kerékpározást, ahol a szintén Giro-győztes Francesco Moser. Most ki mozgatja meg a fiatalokat, még mindig olyan népszerű a bringasport Olaszországban? 

Vincenzo Nibalit feltétlenül azok közé sorolnám, aki a mai gyerekek idolja lehet, de Fabio Arut is idevenném, még akkor is, ha az idei formaidőzítése nem is sikerült valami túl jó. Miattuk minden évben fiatalok ezrei kezdenek el biciklizni. 

Olaszországban is indul amatőr futamokon, Gran Fondókon, ahol biztosan rengetegen felismerik, de milyen tapasztalata volt itt a magyar mezőnyben? 

Sok az én generációmból való, vagy nálam idősebb kerékpárosoktól kaptam néhány kedves szót, amikor elmentek mellettem, mondták, hogy Vai Gibo (Hajrá, Gibo).  Egy 2500 fős mezőny élén indultam, ez és a rajtszámom is felhívta rám a figyelmet, de nem várható el különben, hogy felismerjenek, bukósisakban és szemüvegben azért elég egyformák vagyunk. Ma itt többségében azért olyanok voltak, akik foglalkoznak a kerékpársporttal, és azért én még nem a múlt évezredben versenyeztem, még mond valamit a nevem, és tudnak hozzá arcot is társítani. Valószínűleg Budapest főterén nem tudnák, hogy ki vagyok, de egy olasz nagyvárosén igen.

Így is tudja élvezni a kerékpározást, hogy már nem vérre megy az életében? 

Már csak azért kerékpározom, hogy karban tartsam magam, nem számolom hány kilométert tekerek egy évben, olyan két-három ezer kilométer jöhet össze csak. Mindenféle felelősségvállalás és győzni akarás nélkül tekerek, de az agy és a test nem felejt. Ahogy felkerül a hátamra egy rajtszám, reflexszerűen megérzem azt a kellemes nyomást gyomortájon, amit a nagy versenyeken. Már olykor nehezemre is esik tekerni, a barátaimmal szoktam elmenni a megszokott köreimre, és nem mindig bírom velük könnyen.

Néhány éve mondta, hogy reméli, kerékpározhat is majd egyszer Magyarországon. Ez most megvalósult, mit tapasztalt?

Szeretem ezt az országot, bár korábban csak Budapesten jártam. Ott éreztem, hogy egy nagyvárosban vagyok, minden előnyével és hátrányával, de Zalakaros tökéletes bringázni. Jó volt látni, hogy ilyen sokan jöttek el erre a bicikliversenyre, pedig tudom, hogy itt jóval alacsonyabb szinten áll ez a sport, mint Olaszországban, és jól esett, hogy talán miattam is jöttek ide páran. 

Ön a Girón lett igazán elismert versenyző, mint gondol az idei három hétről. Minden Chris Froome 19. szakaszán bemutatott óriási feltámadásáról beszél, önt meglepte ez a teljesítmény?

Pontosan tudtam, hogy nyerni jött ide Froome, és ne felejtsük el, hogy szinte inkognitóban a Sky-jal az egész Giro távját végigbiciklizte edzésként verseny előtt. Nem az utolsó két napon mutatott teljesítménye lepett meg, hanem inkább az, hogy az előtte lévő két és fél hétben nem csinált semmit. 

Hamarosan kezdődik a Tour de France, sikerülhet a Froome-nak a duplázás, ami elég régen nem jött össze senkinek, egyáltalán ott lehet a brit, ha igen, kik lehetnek rá veszélyesek? 

Szerintem ott lesz a Touron. Nagyon nehéz dolga lesz, de az esélyesek közé sorolom, ahogy a holland Tom Dumoulint is. Az fog dönteni kettejük között, hogy kinek lesz erősebb csapata. A Sky mindenképpen előrébb tart, de mindezek ellenére Vincenzo Nibalit várom az első helyre.

Az utóbbi években a Sky uralja a Tourt, egyre erősebb a brit kerékpársport, miben különbözik ez az olasz megközelítéstől?

Eleve Európa kezdi elveszíteni a hatalmat a kerékpársportban, Dél-Amerika nagyon erős, és majdnem minden nemzet megtanulta ezt a sportágat. Rengeteg olyan ország bejött, amivel néhány éve még nem kellett számolni. Az olasz, a francia és a spanyol napfényt tartom a kerékpársportnak. Hegyekről, napfényről, kávézásról szól, aztán nyomjuk tovább az edzésen. Örömből tekerünk, aztán természetes szelekció révén kinevelődnek a bajnokok. Ő jó lesz, a másik nem lesz jó. Az angolszász mentalitás viszont egész más, nagyon merev, nagyon célirányos rendszerük van, akkor is kipréselik az eredményt az emberből, ha belehal ebbe. 

A pályafutása után sok jó versenyző edzőként folytatja, önt azonban nem látjuk ott egyik csapatnál sem, vagy az olasz válogatottnál, mi ennek az oka?

Hívtak engem is a válogatotthoz, de nem bírtam volna vállalni. Fent, az északi határnál lakom egy kis hegyi faluban, versenyezőként az egész életem az utazásról szólt, mindig távol voltam az otthonomtól. Egyszerűen már nem fért bele, hogy több száz kilométerre az otthonomtól, Milánóban vagy Rómában legyek hetekig. De egyáltalán nem vagyok pótolhatatlan, az én generációmban elég sok jó kerékpáros volt, közülük lehetett válogatni.

Ha mégis kapna egy csapatot és hozzá korlátlan mennyiségű pénzt, kiket igazolna le a mai menők közül?

Gianni Moscont, Fabio Arut és Peter Sagant vinném, ha lenne egy nagy költségvetésű csapatom. Moscon mindenhová jó, Aru a hegyikirály, Sagan pedig nyerné sorra az egynaposokat és a laposabb szakaszokat.  

Az interjú tolmácsolásáért Víg Aurélt illeti köszönet.