Erzsébet
1 °C
4 °C

Hogyan tudta kivágni magát Chris Froome a doppingügyből?

000 RW0JN
2018.07.05. 10:47

Chris Froome közel tíz hónapig húzódó doppingügyét hétfőn zárták le. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) úgy találta, hogy a Sky csapat kerékpárosa nem követett el doppingvétséget tavaly szeptemberen, és ejtették az ellene szóló vádat. Mostanra már elég sokat lehet tudni arról, hogyan védte meg magát Froome.

A kiindulópont röviden: Froome a tavalyi Vuelta a Espana 18. szakaszán produkált pozitív mintát. A megengedett mennyiség kétszeresét találták a szervezetében a szalbutamol nevű szerből. A klasszis orvosi engedéllyel, asztmájára használt szalbutamolt, de állította, hogy csak a megengedett mennyiséget vette magához, és valamilyen fiziológiás jelenség, valószínűleg kiszáradás miatt dúsult fel mintájában a szer.

Froome jogi és orvosi csapata, mint látjuk, ezt sikerrel be is bizonyította. A bringás már hétfőn arról beszélt, az ügy lehető legtöbb részét nyilvánosságra hozzák. A The Times-nek nyilatkozó kerékpáros néhány részletet valóban felfedett. 

Froome-ék azt bizonyították be, hogy ha valaki asztmagyógyszert használ, akkor hamis eredményekre vezethet a minták elemzése.

A kerékpáros csapata Froome a Vueltán levett többi mintáját használta fel a bizonyításhoz. Mivel Froome már a harmadik szakasztól vezetett, sokszor tesztelték a doppingellenőrök, így elég adat gyűlt össze a bizonyításhoz. Bár a gyógyszeradagja ugyanannyi volt, a mintáiban nagy szórást mutatott a szalbutamol értéke. Ezek alapján készítettek egy statisztikai modellt a Froome-ot védő szakemberek, amit az UCI-nak is átadtak. Ők is elvégeztek a kísérletsorozatot, és arra az eredményre jutottak, hogy

riasztóan nagy az esélyük a téves pozitív eseteknek.

A WADA a szalbutamolszintet 1000 nanogramm/milliliterben határozta meg, de a mérési hibák miatt még egy tízszázalékos eltérést is megengedett. Tehát az 1200-as érték sem minden esetben problémás. Froome-nak 2000-et mértek, bőven a korrigált eredmény felett volt így is. A besűrűsödött vizeletet és a kiszáradást figyelembe véve a kerékpárosnak végül kihoztak egy 1429-es értéket, ami még így is 20 százalékkal tér el a küszöbtől, de erre már ráhúzható volt az a modell, ami a mérési hibákat kimutatta. 

A bringás egyik tudósa, Ken Fitch szerint a WADA eleve hibásan állapította meg a küszöbértéket, mert azt úszókkal elvégzett vizsgálatok alapján számolt. Az úszóknál – most nem a maratonistákról van szó – nincs órákig tartó erőfeszítés és kiszáradás, mint az országúti kerékpárosoknál.

Ha ezt a WADA is elfogadja, újra kell gondolnia a szinteket, vagy el is törölheti a szalbutamoltiltást.

A WADA a Froome-ügy után kiadott egy közleményt, amelyben megállapítja, hogy időnként magasabb értékek jöhetnek ki úgy is, hogy egy sportoló nem inhalál többet a megengedettnél asztmagyógyszeréből.

Az antidopping szervezet tudományos igazgatója, Olivier Rabin arról is beszélt, hogy Froome a Vuelta végére egyre betegebb lett, a többi gyógyszere, a táplálékkiegészítői is hatással voltak a szalbutamol mennyiségére.

Froome az idei Giro d'Italián
Froome az idei Giro d'Italián

A védekezést elfogadták, de támadási felület még így is maradt. Korábbi szalbutamolos esetekben többször használták az úgynevezett farmakinetikai vizsgálatot. Ennek az a lényege, hogy a szalbutamolt használó sportoló ellenőrzött körülmények között is megpróbálhatta reprodukálni azt, hogy végül magas értékek jönnek ki a mintájában. (Magyarul a gyógyszer beszedése után edzett, kapott fizikai terhelést, és újra mintát vettek tőle.) Korábban például Diego Ulissi is elvégezhette ezt a tesztet, igaz sikertelenül, kilenc hónapos eltiltást kaphat. Froome-ot viszont nem kötelezték ilyen vizsgálatra, azzal az indokkal, hogy úgysem lehet rekonstruálni a Vuelta legvégén fellépő körülményeket. 

Jó esetben Froome védekezésről hamarosan még több információ kiderül, ami minden kétkedőt meggyőz arról, hogy korunk legjobb bringása csak szabályos eszközökkel él. Szombaton ötödik Tour de France-győzelméért rajtol el. A körülötte lévő hisztéria már garantált.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?