Huba
17 °C
33 °C

A Tour pokoli szakaszán Degenkolb volt a legerősebb

2018.07.15. 17:22

A Tour de France kilencedik szakasza kaotikus és pulzáló lett a sok akció, bukás és defekt miatt. A győzelmet John Degenkolb szerezte meg a kockaköves szektorokkal nehézzé tett etapon, a második helyen érkező Greg Van Averamet növelte az előnyét összetettben. Az egyik favorit, Richie Porte sérülés miatt adta fel a versenyt.

A Tour kilencedik szakaszát mindenki az egyik legveszélyesebbnek és legkiszámíthatatlanabbnak tartotta. A szűk, kockaköves szakaszon eleve nehéz a haladás, a portól csúszós köveken mindig pedig mindig sok a bukás és defekt, ami eleve egy kicsit orosz ruletthez teszi hasonlatossá a versenyt. A mezőnyben jó néhány olyan biciklis is tekert, aki a csak az Észak Poklának nevezett Párizs–Roubaix-n jól teljesít, de sokan voltak olyanok, akik igazából csak a túlélésre játszottak.

Még a kockakövekhez sem ért a mezőny, máris jöttek a bukások. A földre került a BMC csapatkapitánya, Richie Porte is. A képek alapján úgy tűnt, hogy eltörhette a kulcscsontját, vissza sem ült a kerékpárjára, sírva adta fel az idei Tourt. A Froome egyik legnagyobb riválisának tartott ausztrál tavaly is a kilencedik szakaszon szállt ki. A Movistar is érzékeny veszteséget szenvedett, egyik fontos hegyi segítője, José Rojas is feladta sérülés miatt a Tourt.

2018-07-15T132834Z 387064904 RC14F6FD0560 RTRMADP 3 CYCLING-FRAN

Ahogy elért a mezőny a 14 kockaköves szektorból az elsőhöz máris jöttek a defektek és a bukások. A franciák favoritja, Romain Bardet is többször ledefektelt, rengeteget dolgozott azért, hogy az élcsoport közelében maradjon. 

A főmezőnyben a sárga trikós Greg Van Avermaet, az idei Párizs–Roubaix-t nyerő Peter Sagan mutatta magát sokat elöl, de a Movistar és a Sky is jó pozícióban hozta a kapitányait. A kockaköves szektorok eléggé szétkapták a sort, a főmezőny nagyjából negyvenfősre olvadt.

Egy idő után szinte könnyebb lett volna azt számolni, ki nem bukott. A jobb nevű versenyzők közül esett a szombati szakaszt nyerő Dylan Groenewegen (Lotto-Jumbo), Michal Kwiatkowski, Egan Bernal (Sky), Rigoberto Uran (Drapac) és Mikael Landa (Movistar) is. Az összetett esélyesek közül Landa és Uran nem is tudott felzárkózni az élcsoportra.

Az élen pedig az egynapos menők vették az át irányítást. Philippe Gilbert is próbálkozott szökéssel, de a sárga trikós Van Avermaet is végig nagyon aktívan versenyzett, a céltól 19 kilométerre elvitte a bónusz sprintet is, három másodpercet nyert ezzel. Ezután két jó klasszikus menővel, a szintén korábbi Párizs-Roubaix-győztes John Degenkolbbal és Yves Lampaerttel meg is tudott szökni. Nem állt össze hatékony üldözőcsoport mögöttük, 6-7 kilométer alatt fél perces előnybe kerültek Van Avermaeték.

A célegyenesbe is kényelmes előnnyel fordultak, így volt idejük taktikázni a sprint előtt, Degenkolb maradt elöl, a legrosszabb pozícióban, de végül ő indította meg a hajrát. Van Avermaet reagált rá, de nem a német bringást nem tudta megverni, Degenkolb húzta be első Tour szakaszát.

000 17M9F5

Van Avermaet viszont sokat javított az összetettben, hét helyett már 43 másodperccel vezet Geraint Thomas előtt. Sokáig már valószínűleg nem viselheti a sárga trikót Van Avermaet, az első hegyi szakaszon elveszítheti. A mai szakasz tempója a nehéz körülmények ellenére is nagy volt, 45,93 km/h-s átlaggal nyert Degenkolb.

Az összetett menők közül Alejandro Valverde, Chris Froome és Adam Yates várja jó pozícióból a folytatást, húsz másodpercen belül vannak egymáshoz képest.

A Touron hétfőn pihenőnap következik, kedden folytatódik a verseny.

Eredmények:
9. szakasz, Arras Citadelle–Roubaix, 156,5 km
1. John Degenkolb (német, Trek-Segafredo) 3:24:26
2. Greg Van Avermaet (belga, BMC)
3. Yves Lampaert (Quick-Step Floors)
16. Geraint Thomas (brit, Sky) + 0:27
18. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar)
19. Tom Dumoulin (holland, Sunweb)
22. Chris Froome (brit, Sky)
23. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida)
27. Adam Yates (brit, Mitchelton-Scott)
35. Mikel Landa (spanyol, Movistar) + 0:34
36. Romain Bardet (francia, AG2R)

Összetett:
1. Greg Van Avermaet (belga, BMC) 36:07:17
2. Geraint Thomas (brit, Sky) + 0:43
3. Philippe Gilbert (belga, Quick-Step Floor) + 0:44
5.  Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) +1:31
8. Chris Froome (brit, Sky) +1:42
9. Adam Yates (brit, Mitchelton-Scott)
10. Mikel Landa (spanyol, Movistar)
12. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) + 1:48
15. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) +2:03
17. Romain Bardet (francia, AG2R) +2:23
21. Nairo Quinta (kolumbiai, Movistar) +2:50
22. Rigoberto Uran (kolumbiai, EF-Drapac) +2:53