Szexista fotó miatt vágták ki a bringást a versenyből

2019.01.30. 12:13

Szexuális aktust imitál a fotón Iljo Keisse, amely miatt kizárták a belga profit a Vuelta a San Juanról. Tettét a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség is elítélte.

A kerékpáros topcsapatok ezen a héten Argentínában versenyeznek, természetesen itt is nagy az érdeklődés irántuk, ezer autogramot, szelfit, fotó kérnek a bringásoktól. San Juanban egy pincérnő kérte meg a kávézóban üldögélő Deceuninck-QuickStep csapat tagjait, hogy álljanak össze vele egy fotóra.

A bringások teljesítették a kérést, de a csapatból nem mindenki bírt magával. Az egyikük szamárfület mutatott a pincérnőnek, de Keisse sokkal durvább volt. Kezét tarkóra téve szexuális aktust imitált a pincérnő háta mögött. A nő elmondta, a bringás az ágyékát is hozzányomta.

Amikor meglátta az elkészült fotókat a nő, ügyvédhez és rendőrséghez fordult, írta a Cyclingnews. „Nagyon dühös vagyok. Tiszteletlenek voltak velem. Dolgoztam, kértem egy fotót, de semmibe vettek. Nem jöhetnek úgy egy másik országba, hogy tárgyként kezelik a nőket, mintha jelentéktelen és értéktelenek lennénk" – mondta a sértett a Telesoldiariónak.

A 36 éves Keissét később be is idézték a bíróságra, ahol bűnösnek találták, és háromezer pesós büntetést szabtak ki rá. A csapata azt közölte, a kerékpáros viccnek szánta tettét, de már megbánta, és elnézést is kért. A Vuelta a San Juan szervezői ennek ellenére kizárták a versenyből. Szerintük Keisse viselkedésével a nemcsak a körversenynek, hanem általában a kerékpár és a nemzetközi szövetség megítélésének is ártott.

Az UCI is kiadott egy közleményt, amiben, bár nem nevezték meg Keissét, egyértelműen utaltak rá. Az UCI felhívta a profi bringások figyelmét, hogy minden helyzetben felelősek a tetteikért, mert helytelen gesztusaikkal a kerékpársport értékeit és imázsát rombolják.