Durván indul a 2020-as Tour de France

2019.03.18. 13:22

A 2020-as Tour de France a szokásostól eltérően két hegyi szakasszal indul majd, így már rögtön a verseny elején nagyobb különbségek alakulhatnak ki a bringások között.

A Tour de France régóta hosszabb sík szakasszal vagy egy rövidebb időfutammal (prológgal) kezdődik, jövőre azonban újítanak a dél-franciaországi Nizzából rajtoló körversenyen, derült ki a versenyszervezők hétfői bejelentésén. 

Az első nap még lesz vészes, egy körpályán háromszor kell megmászni a 498 méteres Aspremont hegyet, majd egyszer az 539 méter magas Levens-t. Ez a csúcs még elég messze van a céltól, amihez egy hosszú lejtmenet vezet, így valószínűleg egy nagyobb csoport érkezik majd meg együtt.

A második szakasz már durvább lesz, a 190 kilométeres szakasz közepén egy 1500 méteres és egy 1607 méteres csúcsot kell legyűrni, majd még jön két kisebb hegy az etap végén. Ezen a szakaszon már nagyobb különbségeket is adhatnak a hegyi menők a többieknek.

A Tour az utóbbi években keresi az újításokat, hogy látványosabb, lüktetőbb szakaszok legyenek. A hegyi szakaszos rajt is beleillik ebbe a sorba.

A jövő évi Tour az olimpiai miatt a szokottnál egy héttel korábban, június 27-én rajtol majd el.