Brutális három hét után egy exsíugró lehet a kerékpár királya

GettyImages-1137754641
2019.05.11. 11:47
A 102. Giro d'Italia május 11-én indul Bolognából, majd 3518 kilométer leküzdése után három héttel később, Veronában ér véget. Milyenek a szakaszok, kik az esélyesek a második legnagyobb körön?

A Giro a Tour de France után a legnagyobb presztízzsel és hagyománnyal bíró kerékpáros körverseny. Az összesítésben élen álló bringás viselheti a rózsaszín trikót (Maglia Rosa), ami a Giro szimbóluma is. A szervezők idén is olyan útvonalat és szakaszokat találtak ki, amelyek végig biztosíthatják a nyílt és izgalmas versenyt. Könnyen lehet, hogy most is az utolsó nap dönt a végső győztesről.

Miért rózsaszín?

Az első Giro d’Italiát 1909-ban rendezte meg a legnagyobb olasz sportújság, a La Gazetta dello Sport, hogy ezzel növeljék a lapeladásaikat. 1931-ig az összetettben vezető versenyző nem viselt megkülönböztető trikót, ekkor határozták el, a Tour de France mintájára, hogy a Gironak is szüksége van egy egyedi mezre. Mivel a Gazettát rózsaszínű papírra nyomtatták, adta magát a választás, hogy az élen álló versenyző is rózsaszínű mezben tekerjen.

Hazai pályán

A verseny szervezője, az RCS Sport 2010 óta követi azt a gyakorlatot, hogy a Giro a páros években külföldről indul, tavaly Jeruzsálem adott otthont a rajtnak.

2020-ban pedig Budapestről indul a világ második legnagyobb kerékpáros versenye.

Idén a Giro hazatér, egy olasz város, Bologna a Nagy Rajt (Grande Partenza) helyszíne. Emilia-Romagna régió fővárosa már a kezdetek óta része az olasz körversenynek. A 110 évvel ezelőtti, első Giro d'Italia első szakaszának befutója is Bolognában volt, azóta szinte nem volt olyan verseny, ami ne érintette volna a várost. De eddig csak egyszer, 1994-ben indult innen a Giro.

Az idei Giro 8,2 kilométeres időfutammal indul, Bologna belvárosából rajtolnak a versenyzők, a táv utolsó két kilométere kemény emelkedő lesz, így könnyen kialakulhatnak már az első nap nagyobb különbségek. (Kollégánk ott van Bolognában, és le is tesztelte az első szakaszt.)

A három hét során még két időfutam vár a versenyzőkre. A következő május 19-én, a 9. szakaszon lesz, akkor az Adriai-tenger partjáról induló időfutam San Marinóban ér véget. Ez lesz az egyetlen alkalom, amikor átlépi az olasz határt a mezőny. Az utolsó, 21. szakasz szintén időfutam lesz, a 2010-es Giróhoz hasonlóan, most is a veronai ókori arénában zárul a verseny.

A második hét vége és a harmadik hét az elmúlt években már megszokott módon ezúttal is brutális lesz.

A 13. szakasztól a verseny végéig öt hegyibefutó lesz.

Az egyik királyetap a 14. lesz, ekkor a rövid, mindössze 131 kilométer alatt öt hegyet is meg kell másznia a mezőnynek, a befutó pedig a Mont Blanc lábához esik. A 16. szakasz összesen 5700 méternyi szintkülönbséget fog tartalmazni, és ekkor jön el a verseny legmagasabb hegye is, vagyis a Cima Coppi, amit a korábbi olasz klasszis, Fausto Coppi tiszteletére neveztek el így.

Ez idén a 2618 méter magas Gavia-hágó lesz,

ami 2014 után került be ismét az útvonalba. Május végén ilyen magasságban még méteres hófalak között fognak tekerni a versenyzők, már ha az időjárás ezt engedni fogja.

Ki nyerhet?

A 102. Giro d'Italia programja:

május 11., szombat: 1. szakasz, 8,2 km, Bologna, egyéni időfutam
május 12., vasárnap: 2. szakasz, Bologna-Fucecchio, 200 km
május 13., hétfő: 3. szakasz, Vinci-Orbetello, 219 km
május 14., kedd: 4. szakasz, Orbetello-Frascati, 228 km
május 15., szerda: 5. szakasz, Frascati-Terracina, 140 km
május 16., csütörtök: 6. szakasz, Cassino-San Giovanni Rotondo, 233 km
május 17., péntek: 7. szakasz, Vasto-L'Aquila 180 km
május 18., szombat: 8. szakasz, Tortoreto Lido-Pesaro, 235 km
május 19., vasárnap: 9. szakasz, Riccione-San Marino, 34,7 km, egyéni hegyi időfutam
május 20., hétfő: szünnap
május 21., kedd: 10. szakasz, Ravenna-Modena, 147 km
május 22., szerda: 11. szakasz, Carpi-Novi Ligure, 206 km
május 23., csütörtök: 12. szakasz, Cuneo-Pinerolo, 146 km
május 24., péntek: 13. szakasz, Pinerolo-Ceresole Reale, 188 km, hegyi befutó
május 25., szombat: 14. szakasz, Saint-Vincent - Courmayeur, 131 km, hegyi befutó
május 26., vasárnap: 15. szakasz, Ivrea-Como, 237 km
május 27., hétfő: szünnap
május 28., kedd: 16. szakasz, Lovere-Ponte di Legno, 226 km
május 29., szerda: 17. szakasz, Commezzadura-Anterselva, 180 km, hegyi befutó
május 30., csütörtök: 18. szakasz, Valdaora-Santa Maria di Sala, 220 km
május 31., péntek: 19. szakasz, Treviso-San Martino di Castrozza, 151 km, hegyi befutó
június 1., szombat: 20. szakasz, Feltre - Croce d'Aune-Monte Avena, 193 km, hegyi befutó
június 2., vasárnap: 21. (utolsó) szakasz, Verona, 15,6 km, egyéni időfutam

A címvédő Chris Froome nem lehet ott a rajtnál, mert a négyszeres Tour de France-győztes idén az ötödik sárga trikójáért küzd, amibe a Giro-indulás nem fér bele. A néhány hete névváltoztatáson átesett csapata, a volt Sky most indul először Team Ineos néven háromhetes versenyen. Az Ineos kapitánya eredetileg a kolumbiai Egan Bernal lett volna, de egy múltheti edzésen bukott, és eltörte a kulcscsontját a hegyi menő. Az Ineos fiatal sorával így nem sok eséllyel pályázhat az összetett győzelemre. 

Froome távollétében a Movistar csapat kapja az egyes rajtszámot, amit Mikel Landa fog viselni. A baszk kerekes 2015-ben harmadik lett a Girón, de azóta nincs szerencséje az olasz körrel. 2016-ban betegség miatt kellett feladni a versenyt, 2017-ben pedig egy bukás miatt szálltak el a győzelmi esélyei. Landa esetében az a kérdés, hogy mennyi előnyt tud szerezni a hegyeken, mert az időfutamokon hátrányban lesz más esélyesekkel szemben. A Movistart is sújtják a sérülések, a világbajnok Alejandro Valverde szintén egy bukás miatt kénytelen kihagyni a versenyt.

A fogadóirodáknál Primoz Roglic a legnagyobb esélyese. A szlovénnak kiváló szezonja van,

ahol idén eddig elindult többnaposon, ott mindig nyert is

Az évet az emirátusi körön kezdte győzelemmel, majd a Tirreno-Adriatico következett, és a múlt heti romandiai körversenyen is ő volt a legjobb. A síugróként még ifjúsági világbajoki címet is szerző Roglic viszonylag későn kezdett el kerékpározni, csak 2012-ben váltott sportágat.

2016-ban szerződtette a holland Jumbo-Visma csapat, ahol egyre jobb eredményeket ért el. Két éve már  ezüstérmes volt az időfutam-világbajnokságon. A szlovén az emelkedőket is egyre jobban bírja az időfutamok mellett. Tavaly megnyerte az egyhetes baszk és romandiai versenyeket, a Tour de France-on pedig negyedik lett az összesítésben.

Ez a Giro lesz az első olyan háromhetes versenye, ahol ő a top favorit.

Idén két korábbi győztes áll rajthoz a Girón. Az egyikük Tom Dumoulin, aki két éve az utolsó szakaszon szerezte meg a rózsaszín trikót. A Sunweb holland kapitánya, ahogy Froome is, tavaly megpróbálkozott a a duplázással, a Girót és a Tourt is próbálta megnyerni. Kísérlete egész jól sikerült, két második hellyel zárt, míg Froome egy első és egy harmadik hellyel. Dumoulin tavaly év végén úgy tervezte, hogy 2019-ban csak a Tourra fog koncentrálni, de az útvonalak prezentációja után meggondolta magát. A Giro jobban illik a stílusához, különösen a három időfutam miatt, így az év fő versenye az olasz kör lesz a számára.

Az olaszok legnagyobb reménysége most is Vincenzo Nibali, aki korábban kétszer nyert, 2013-ban és 2016-ban. A 34 éves, pályafutása végéhez közeledő Nibalinak az egyik utolsó esélye lehet Girot nyerni. A formája bíztató, a Tour of the Alps versenyen harmadik, a Liége-Bastogne-Liége-en nyolcadik volt a Bahrein-Merida kapitánya.

Újra indulni fog az a Simon Yates, aki tavaly a 18. szakaszig, két héten át viselte a rózsaszín trikót. A Mitchelton-Scott brit versenyzője három szakaszt nyert. Energiát nem spórolva, minden lehetőséget kihasznált a támadásra, hogy előnyt szerezzen a riválisaival szemben. Ez a versenyzési stílus a 19. szakaszon ütött vissza, amikor minden ereje elfogyott, az első emelkedőn megrogyott, és egyetlen szakaszon 38 perc hátrányt szedett össze. Az esetből tanult Yates, sokkal megfontoltabb versenyzéssel már megnyerte az év utolsó háromhetesét, a Vuelta Espanát. Ezekkel a tapasztalatokkal természetesen most is a favoritok közé tartozik.

Akik a túlélésért küzdenek a hegyeken

A ciklámen színű trikóért folyó küzdelem legnagyobb esélyese most is Elia Viviani. A Quick-Step sprintere tavaly négy szakaszt nyert a Girón, és megnyerte a pontversenyt.

A ciklámen trikót csak úgy lehet megszerezni, ha a bringás az utolsó szakaszt is befejezi. Ami nem is olyan egyszerű, figyelembe véve az utolsó hét szakaszait. Akik a limitidőn túl érkeznek a célba, azokat (általában) kizárják a versenyből, épp emiatt néhány sprinter csak pár szakasz megnyerésének reményében áll rajthoz, és az első komolyabb hegy előtt fel is adja a Girót.

Viviani legnagyobb ellenfele Fernando Gaviria lehet idén. A kolumbiai éppen Viviani csapatát hagyta el az UAE-Emirates kedvéért, ahol a világ egyik legjobban fizetett kerékpárosa lett. Gaviria 2017-ben nyerte meg a Giro pontversenyét, összesen négy Giro- és két Tour-szakaszgyőzelme van.

Mellettük még Pascal Ackermann (Bora-Hansgrohe), Caleb Ewan (Lotto Soudal) és Arnaud Démare (Groupama-FDJ) kaphatnak főszerepet a mezőnyhajrákban.

Az emlékek versenye

A szervezők minden évben igyekeznek olyan helyszínekre elvinni a versenyt, amivel emléket állíthatnak korábbi bajnokok, történelmi személyiségek és események előtt.

A 3. szakasz a Leonardo da Vinci szülővárosából, Vinciből rajtol, így emlékeznek az ötszáz éve meghalt a reneszánsz polihisztorra.

A Vasto és L'Aquila közötti, 7. szakasznak szomorúbb apropója lesz. Tíz évvel ezelőtt, április 6-án rázta meg L'Aquilát egy 6,3 erősségű földrengés. A katasztrófának 308 halálos áldozata volt, és tízezrek veszítették el otthonaikat.

Az egész versenyt végigkíséri Fausto Coppi emléke is.

Coppi száz évvel ezelőtt született, a valaha volt legnagyobb olasz kerékpárosnak tartják, már életében legenda lett.

Ötször nyert Giro d'Italiát, kétszer Tour-t. Sokoldalúságát jól mutatja, hogy olyan egynapos klasszikusokat is megnyert, mint a Milano-San Remo, a Párizs-Roubaix, a Fléche Wallone és a Giro di Lombardia, 1953-ban világbajnok lett. 1965-óta a Giro legmagasabb hegyét minden évben Cima Coppinak nevezik az ő emlékére. Az a versenyző, aki elsőként ér fel erre a pontra, külön elismerésben és pénzdíjazásban részesül.

Coppira két szakasz is emlékezni fog az idei versenyen. A 11. befutója Novi Liguréban lesz, ami tíz kilométerre van Castellaniatól, Coppi aprócska szülőfalujától. A Piemont régió déli részén fekvő települést százan sem lakják. Két évvel ezelőtt, a 100. Giro egyik szakasza is innen indult. A települést idén hivatalosan Castellania Coppira keresztelték át.

A következő, 12. szakaszt Cuneo és Pinerolo között rendezik. 1949-ben is ez a két város volt a rajt és a cél helyszíne a 17. szakaszon. Coppi élete egyik legnagyobb győzelmét ekkor aratta, majdnem 12 perccel előzte meg legnagyobb riválisát, Gino Bartalit, és átvette a rózsaszín trikót, amit a verseny végéig megőrzött, és megnyerte harmadik Giróját.

A versenyt Magyarországon az Eurosport közvetíti, a tervek szerint az Index több helyszíni riporttal is jelentkezik majd.