Bertalan
19 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Giro d'Italia: Roglicot harapófogóba tette a rózsaszín trikós csapata

2019.05.29. 17:57

Nans Peters nyerte egy szökés végén a Giro d'Italia 17. szakaszát. A rózsaszín trikós Richard Carapaz még nagyobb előnybe került egy etap végi támadásnak köszönhetően. Csapattársa, Mikel Landa a harmadik helyért ment.

A Giro d'Italia keddi kemény és rossz időtől is sújtott szakasz után sem engedett pihenőt. A 17. etapon is 3000 méter szintkülönbség és hegyi befutó várt a mezőnyre. A 181 kilométerből az utolsó 10 kilométer kínálta magát olyan támadásra, amit az összetett győzelemre pályázók használhattak ki. A cél 1635 méter magasan, a biatlon-világkupáról is ismert Antholtz/Anterstelvában volt kijelölve.

G19 T17 Anterselva alt jpg-1

Ahogy várni lehetett, rögtön a rajt után sokan próbálkoztak szökéssel, de a rózsaszín trikót védő Movistar kontrollálta a támadásokat, nem hagyta egyből az elmenéseket. Negyven kilométer után egy 11 fős csoportnak sikerült egyperces előnyt kiharcolnia, majd később még néhány fővel bővült a csoport, 18-an lettek. Davide Formolo (Bora-hansgrohe) is benne volt a szökésben, aki összetettben nem is állt olyan rosszul, a 12. volt 11:51-es hátránnyal, így a top 10-be versenyzőt adó csapatoknak is figyelniük kellett rá.

A szökevények több mint hat perccel is vezettek, és igazán aktívan nem is üldözték őket. Az élcsoportban is több akció volt. Jan Bakelants (Sunweb), majd Nans Peters(AG2R) vállakozott szólóban, utóbbi egész jól meg is úszott. A záró, viszonylag meredek emelkedőn aztán szét is szakadt a szökevények sora. Nans-t többen is üldözték, végül Esteban Chaves (Mitchelton-Scott) maradt egyedül, de ő is másfél percet kapott, a harmadik helyért hárman hajráztak, Formolo volt közülük a leggyorsabb. Mivel a főmezőny több mint négy percet kapott, a tizedik helyre lépett előre összetettben. 

A favoritok csoportjában a Movistar okos taktikai döntést hozott, a negyedik helyen álló Mikel Landa lendült támadásba, akitől Primoz Roglic (Jumbo-Visma) tarthatott. A szlovén kedden is időt veszített a rózsaszín trikóshoz képest, és most már védekezésre is kényszerül. A céltól két kilométerre aztán Carapaz is ritmust váltott, csak Miguel Ángel López (Astana) bírt vele menni. A második Vincenzo Nibali és Roglic is leszakadt, újabb hét másodpercet kaptak a rózsaszín trikóstól, míg Landa 19-cel jött közelebb hozzájuk.

Eredmények:
17. szakasz, Commezadura–Antholtz/Anterstelva 181 km
1. Nans Peters (francia, AG2R La Mondiale) 4:41:34
2. Esteban Chaves (kolumbiai, Mitchelton-Scott) +1:34
3. Davide Formolo (olasz, Bora-Hansgrohe) +1:51
4. Fausto Masnada (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec)
5. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)
6. Tanel Kangert (Est) EF Education First) +2:02
7. Valerio Conti (olasz, UAE Team Emirates) +2:08
8. Gianluca Brambilla (olasz, Trek-Segafredo)
9. Chris Hamilton (ausztrál, Team Sunweb) +2:22
10. Andrea Vendrame (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) +2:34

Összetett:
1. Richard Carapaz (ecuadori, Movistar Team) 74:48:18
2. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) + 1:54
3. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) +2:16
4. Mikel Landa (spanyol, Movistar Team) +3:03
5. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) +5:07
6. Miguel Ángel López (kolumbiai, Astana) + 6:17
7. Rafal Majka (lengyel, Bora-Hansgrohe) +6:48
8. Simon Yates (brit, Mitchelton-Scott)  + 7:13
9. Pavel Sivakov (brit, Ineos Team) + 8:21
10. Davide Formolo (olasz, Bora-Hansgrohe) +1:51