Balassagyarmatot átnevezték Balázskagyarmattá

19MP2061
2019.06.13. 20:01

A Tour de Hongrie második szakasza Balassagyarmatról indult, amit erre a napra átkereszteltek az egyik bringás miatt. A magyar kerékpáros körversenyen egy hegyen megindított támadás döntőnek bizonyult, Krists Neilands egyperces előnnyel nyert, és a sárga trikót is átvette.

A csütörtök délelőtti időpont és a 30 fok feletti hőség ellenére tömve volt a balassagyarmati főutca, a Tour de Hongrie miatt megállt az élet, az üzletekből, közintézményből is mindenki az utcára tódult. Volt is kiért szorítaniuk, a luxemburgi Differdange-Geba csapatában Rózsa Balázs Balassagyarmatot is képviseli. Sokan ismerik a városban, a helyi médiában rendszeres szereplő, tudják, hogy ő az országútis srác.

A bringás szerdán is bevállalós volt, Lovassy Krisztiánnal vagy 140 kilométeren át voltak szökésben, megmutatta magát. Rózsát a rajtlista aláírásánál is ünnepelték, utána szülei, nagyszülei, testvérei, barátok fogták közre, és mindenki ellátta még egy-egy tanáccsal. Persze a legfontosabb, a vigyázzon magára volt. A versenyen orvosként dolgozó apja azt mondta neki, hogy a meleg miatt magnéziumot és káliumot is időben vegyen be, nehogy görcsöt kapjon. 

Kérdezem Rózsát, hogy kap-e valami különleges szurkolást, amire azt válaszolta, hogy neki azt mondták, a település vége táblánál figyeljen. A bringást tényleg elég egyedi módon köszöntötték, a települést tiszteletére átnevezték Balázskagyarmatra, és egy csapat gyerek a nevét formázta meg élőképben.

Rózsa azt mondta a szakasz előtt, hogy szerinte nehezebben alakul ki elmenés, de ezen a napon is tervez akciózni. Ez végül nem jött össze, részben csapattársa miatt. A szakasz elején egy négyfős szökevénycsoport állt össze, Jacob Eriksson (Coop), Matej Zahalka (Elkov-Author) és Thomas Deruette (Differdange) mellett ott volt a szlovén Jon Bozic is, aki fáradhatatlannak tűnt, hiszen az első szakasz nagy részét is az elmenésben töltötte. Neki a szakaszgyőzelem mellett a hegyi trikó megszerzése is lehetett a célja, szerencsés esetben már egy hegyi hajrával elvihette.

Az etapon három, egy harmadik, egy második és egy első kategóriás hegyet jelöltek ki. Ebből az első két hajrát simán elvitte Bozic, a harmadikra már nem volt esélye, mert bekebelezte őket a mezőny. A főmezőny, a sárga trikós Manuel Belletti csapata, az Androni Giocattoli vezetésével már a répáshutai hajrá előtt fokozta a tempót, majd Bükkszentkeresztre tartva a szökevényeket is megfogták. Ekkor új verseny kezdődött.

A bükkszentkereszti emelkedőn az összetett második helyén álló Krists Neiland (Israel Cycling) indított támadást, őt pedig a Kometa versenyzője, Juan Perez Lopez követte. A lett versenyző aztán lefelé is megnyomta, sokat kockáztatott, de bejött a húzása, 14 kilométerre a céltól 1 perc 10 másodperc előnye volt. Az üldözést a sárga trikós csapata vezette. Ugyan Belletti kicsit leszakadt az emelkedőn, de sikerült végül felkapaszkodnia a főmezőnyre. Neiland ezen a napon nagyon erős volt, csak néhány másodpercet tudtak rajta hozni, végül egyperces előnnyel ért célba, a második Louis Bendixen lett, akit öt másodperccel később követett három bringás, köztük a szökésben lévő Zahalka is, majd jött a boly, ami egy kicsit meg is kavarodott, mert az egyik kanyar nem volt egyértelmű. A legjobban Dina Márton sprintelt, a hatodik helyet megszerezve. Ezzel továbbra is az övé a legjobb magyarnak járó fehér trikó.

Dina elmondta, hogy Juan Pereznek kellett volna Neilandsszal tartania, és az ő feladatuk akkor az volt, hogy fogják vissza a mezőnyt, de miután a lett szólója sikeres volt, új lehetőség nyílt előtte. 

Az új sárga trikós nemrég még a Giro d'Italián tekert, nem volt túl sok ideje pihenni, de azt mondta elég jól sikerült neki regenerálódnia egy hét alatt. „Tegnap igazán szenvedtem a hőségtől, de csak azért, mert az az első meleg nap volt, ma már sokkal jobban bírtam. A csapatom sok jéggel és vízzel készült. Az elején elég lassan mentünk, a szökevények sem adtak bele mindent, de ebben a melegben ez a tempó is elég nehéz volt" – mondta a szakasz után. Neilandsnak több mint egyperces az előnye, nem lenne meglepetés, ha már nem tudnák róla levenni a sárga trikót.

Pénteken Tour de Hongrie harmadik szakasza jön, amiből mindjárt kettő lesz, az első félszakaszt Kazincbarcika és Tiszafüred között teljesítik a bringások, aztán pár órás pihenő után indulnak onnan újra, hogy Hajdúszoboszlón fejezzék be az etapot. A hegyektől egy kis időre búcsúznak, de a melegtől nem.

Eredmények:
2. szakasz, Balassagyarmat-Miskolc (201 km):
1. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 5:10:14

2. Louis Bendixen (dán, Team Coop) 1:00 perc hátrány

3. Marco Frapporti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) 1:05 p h.

4. Matej Zahalka (cseh, Elkov-Author) azonos idővel

5. Mathias Le Turnier (francia, Cofidis) a. i.

6. Dina Márton (magyar, Kometa Cycling Team) 1:08 p h.
10. Valter Attila (magyar, CCC Development Team) a. i.

Összetett verseny:
1. (sárga mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöldmezben) Louis Bendixen (dán, Team Coop)

A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben) Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Dina Márton (Kometa Cycling Team)