Tudom, hogy mekkora szerencse az, hogy itt vagyok

2019.06.15. 22:30

A szerdán bukásban súlyos sérüléseket szenvedő Chris Froome közleményt adott ki. A négyszeres Tour de France-bajnok köszönetet mondott az őt támogatóknak, és máris a visszatérésen gondolkodik.

A Critérium de Dauphiné verseny pályabejárásán bukó kerékpáros eltörte a combcsonját, a bordáját, a könyökét és a nyaka is megsérült. A franciaországi St. Etienne-i kórházban hatórás műtétet hajtottak végre rajta. Az orvosok szerint legalább hat hónapig tart majd a rehabilitációja, de visszatérhet majd Froome az élsporthoz.

froomekorhaz

Az intenzív osztályon ápolt kerékpáros csapata, a Team Ineos honlapján adott ki közleményt, amiben köszönetet mond a kórház orvosainak és ápolóinak, valamint az érte aggódó és az őt bátorító szurkolóknak. „Tudom, hogy mennyire szerencsés vagyok azzal, hogy itt vagyok, és hogy mennyivel tartozom a verseny mentőinek és orvosi csapatának" – írta. 

A kerékpáros már a visszatérést is tervezi. „Miközben ez egy visszalépés, ráadásul elég jelentős, már a jövőre koncentrálok. Hosszú út áll előttem a felépülésig, de ez a felépülés már most elkezdődött, és teljesen arra fókuszálok, hogy a legjobbamhoz térjek vissza."