Nibali nyert a soha véget nem érő hegyen, kolumbiai győztes a Tour de France-on

2019.07.27. 16:42

Vincenzo Nibali nyert a Tour de France leghosszabb emelkedőjén, míg a sárga trikó a 22 éves Egan Bernalon maradt a 20. szakasz végén, és ezzel gyakorlatilag megnyerte az összetettet. Bernal a Tour történetének első kolumbiai győztese. Csapata, az Ineos pedig nyolc éven belül hetedik sárga trikóját szerezte meg.

Intenzív versenyzést hozott a Tour de France kényszerből megrövidített szakasza, amibe kissé abszurd módon az idei kiírás leghosszabb emelkedője is bekerült. Az extrém időjárás miatt az eredetileg 130 kilométeres etapot 59,5 kilométerre rövidítették. Ebből az utolsó 33,5 kilométer pár szakasztól eltekintve végig emelkedett a Val Thorens-i célig. A mai szakasz is veszélybe került, az Alpokban szombaton is viharok voltak.

eab1zaixuaa3sbg 670

Az összetettben nem voltak túl nagyok a különbségek, a dobogó is nyitott volt, így várható volt, hogy nagy menés lesz. A második helyen álló Julian Alaphilippe (Deceuninck-Quick Step) nem nagyon pályázhatott arra, hogy ledolgozza 48 másodperces hátrányát Egan Bernallal (Ineso) szemben, de attól tarthatott, hogy a mögötte lévők ki akarják majd ütni dobogós helyről. Geraint Thomas (Ineos) 26, Steven Kruijswijk (Jumbo-Visma) 38, Emannuel Buchmann (Bora-Hansgrohe) 65 másodpercre volt tőle.

Az etapon azonban nem a nagyok, hanem a szakaszgyőzelemre pályázók robbantották be. Az emelkedő előtt két csoport is elment, összesen 29 szökevény volt. A pöttyös trikóért küzdő Tim Wellens és Thomas De Gendt (Lotto Soudal) is próbálkozott, míg a főmezőnyt az Ineos vezette, ami két és fél perces hátránnyal érkezett a hegy lábához.

Az emelkedőn persze szétszakadt a szökevények sora, elöl maradt Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) és Ilnur Zakarin (Katusha-Alpecin) is, akik elég jó hegyimenőknek számítanak.

A főmezőnyben a Jumbo-Visma dolgozott nagyon kemény tempót, Kruijwijkot próbálták meg kedvező helyzetbe hozni. Ez bő 15 kilométer alatt sikerült is, Alaphilippe megrogyott, leszakadt a sorról és ezzel a dobogója is elúszott.

Nibali a Val Thorens-i emelkedőn
Nibali a Val Thorens-i emelkedőn

Ez az egyedül élen tekerő Nibalinak is jól jött, megnyugodott kicsit a mezőny az utolsó öt kilométerre, igaz a movistaros Marc Soler még üldözte az olaszt. A favoritok csoportjából pedig Simon Yates (Mitchelton-Scott) próbált meglógni, még ő is esélyes volt a pöttyös trikóra.

Nibali a végére elmerevedett, de meg tudta tartani előnyét a meredek, 11 százalékos részen belendülő Alejandro Valverde és Mikel Landa előtt, 17 másodperccel előttük gurult be.

A negyedik és ötödik helyen Bernal és Thomas érkezett, ők összetettben az első két helyet vitték el. Alaphilippe az összetett ötödik helyére csúszott vissza, Kruijswijk és Buchmann jött be elé. Bernal a második világháború óta a Tour legfiatalabb győztese, nem sokkal múlt 22 éves a kolumbiai versenyző, aki elmondta, pár éve még csak tévén nézte a versenyt, nem is hitte, hogy valaha itt indulhat. A Tour hagyományai szerint az utolsó szakaszon nem támadják egymást az összetett dobogósai, így csak célba kell érkeznie Bernalnak, hogy valóban győztesnek mondhassa magát.

A sárga trikós Egan Bernal
A sárga trikós Egan Bernal

A pöttyös trikót Romain Bardet védte meg sikeresen, a hegyi pontversenyben Bernal lett mögötte a második.

„Szenvedtem, de nagyszerű volt nyerni. Nem volt könnyű nekem a Giro d'Italia utáni kimerültség után. Megpróbáltam az összetettet is, de ott elszálltam. Sokat kritizáltak, és azon gondolkodtam, hogy hazamegyek, de harcoltam a Tour de France iránti tiszteletből. Nem volt könnyű, de az utóbi napokban egyre jobban éreztem magamat. A tegnapi kimerültség után megindultam. Az emelkedő sosem akart véget érni, még úgysem, hogy rövid volt a szakasz, mint egy hegyi időfutam. Egyedül voltam elöl, és sosem akart véget érni az etap" – nyilatkozta Nibali, aki tavaly csigolyatörés miatt adta fel a Tourt, és az idei versenyre nem is akar eljönni, miután második lett a Girón.

Eredmények:
20. szakasz, Savoie–Val Thorens, 59,5 km hegyi befutó

1. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) 1:51:53
2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar Team) + 10 mp
3. Mikel Landa (spanyol, Movistar Team) +14 mp
4. Egan Bernal (kolumbiai, Team Ineos) +17 mp
5. Geraint Thomas (brit, Team Ineos)
6. Rigoberto Uran (kolumbiai, EF Education First) +23 mp
7. Emanuel Buchmann (német, Bora-Hansgrohe)
8. Steven Kruijswijk (holland, Team Jumbo-Visma) +25 mp
9. Wout Poels (holland, Team Ineos) +30 mp
10. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar Team)

Összetett:

1. Egan Bernal (kolumbiai, Team Ineos) 79:52:52
2. Geraint Thomas (brit, Team Ineos) +1:11
3. Steven Kruijswijk (holland, Team Jumbo-Visma) +1:31
4. Emanuel Buchmann (német, Bora-Hansgrohe) +1:56
5. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck-QuickStep +3:45
6. Mikel Landa (spanyol, Movistar Team) +4:23
7. Rigoberto Uran (kolumbiai, EF Education First) +5:15
8. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar Team) +5:30
9. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar Team) +6:12
10. Warren Barguil (francia, Arkéa Samsic +7:32