A vad sprintből óriási tömegbukás lett a női bringaversenyen

GettyImages-1165913708
2019.08.04. 11:14

A RideLondon Classique női kerékpárversenye ijesztő tömegbukással zárult. A célegyenesben kéttucatnyi bringás bukott. Mint később kiderült, az elsőként befutó Kirsten Wild okozta a balesetet, így kizárták. 

RideLondon a női kerékpárban az egyik legnagyobb presztízsű verseny, ráadásul itt osztják ki a legnagyobb pénzdíjat, 100 ezer eurót, érthetően nagy a harc a győzelemért.

A befutóhoz, a The Mallra együtt érkezett meg a mezőny, sprinttel kellett eldönteni az első helyet. Elég hektikusan alakult a hajrá, nem volt igazán senkinek felvezetve, keresték a helyet a bringások. Száz méterre a céltól ez okozott nagy balesetet. A címvédő Kirsten Wild vágott ki az út bal oldalára, és így bukásba hajszolta a mögötte érkező Chloe Hoskingot. Ezután pedig beindult a dominóeffektus. A nagy tempónál hatalmasat bukott több kerékpáros, repkedtek a levegőben a bringák.

A hajrát végül Wild meg is nyerte, és egy kis ideig győztesnek hihette magát. Később azonban a zsűri megállapította, hogy szabálytalanul váltott irányt, így kizárták. A győzelmet így egy másik holland, Lorena Wiebes szerezte meg. 

„Nem láttam a bukást, mert mögöttem történt, nagyon hektikus volt. Én csak a célvonalra figyeltem" – nyilatkozta először Wild. A holland bringás 25 ezer eurót bukott el szabálytalansága miatt, ennyi jár volna ugyanis az első helyért.

(Borítókép: Tömegbukás a LondonRide Classique női kerékpárversenyen 2019. augusztus 3-án. Fotó: Alex Livesey / Getty Images)