A Vuelta-győzelemmel lehet teljes a dél-amerikai bringások tarolása

GettyImages-1169622186
2019.08.24. 10:30

Még egy hónapja sincs, hogy véget ért a Tour de France, máris kezdődik az év utolsó háromhetes országúti kerékpáros versenye, a Vuelta a Espana. Az idei spanyol kör augusztus 24-én rajtol, és szeptember 15-ig tart. A 21 szakaszból nyolc is hegyi befutóval fog végződni, így a mostani verseny is főleg a hegyimenők küzdelméről szól majd. Tavaly három brit versenyző nyerte a három nagy körversenyt, idén viszont fordult a kocka. 2019 eddig a dél-amerikaiakról szól: a Girót egy ecuadori, a Tourt pedig egy kolumbiai nyerte meg. A Vueltán eldől, hogy teljes lesz-e a latin-amerikaiak tarolása, vagy egy európai bringás képes lesz megállítani a hegemóniájukat?

Jobb, mint a Tour de France?

A csillogást, a hírnevet és a presztízst tekintve a legfiatalabb háromhetes körverseny még mindig a Giro d'Italia, és főként a Tour de France árnyékában létezik. 1935-ben, látva a Tour és a Giro több évtizedes népszerűségét, a másik kerékpáros nagyhatalom, Spanyolország is megszervezte a maga nemzeti körversenyét.

Csakhogy a Vuelta rosszkor volt rossz helyen, a tavasszal rendezett verseny éppen egybeesett a Giro d'Italiával, és a kor legnagyobb sztárjai a jobban csengő olasz versenyen indultak el. Viszont ennél is nagyobb gond volt, hogy a második Vuelta befejezése után nem sokkal, kitört a spanyol polgárháború, és a sport évekig lekerült a napirendről az országban. Később a második világháború, majd a spanyol gazdaság nehézségei miatt maradtak el versenyek. Folyamatosan csak 1955 óta rendezik meg a Vueltát, és 1995 óta az év utolsó háromhetes versenye, amikor áttették a mostani, nyár végi időpontjára.

A Vuelta akár a kiszámíthatatlanság szinonimája is lehetne, az elmúlt években a legtöbb izgalmat és váratlan fordulatot ez a háromhetes verseny okozta a szurkolóknak.

2010 óta átlagosan a Vueltán volt a legkisebb az időkülönbség (1:09 perc) a verseny győztese és második helyezettje között. (Csak az országúton elért eredményeket alapján, az utólagos kizárásokkal nem számolva.) Ebben az időszakban a Tourokon átlagosan 3,5-szer változott az élen álló versenyző személye, addig a Vueltákon ez az átlag közel van a hathoz. A Vueltát ritkán szokta egy csapat úgy kontroll alatt tartani, mint tette azt az elmúlt években a Sky csapata a Tour de France-okon. Ez nyitottabbá teszi a versenyt, egy gyengébb csapatban tekerő versenyzőnek is nagyobb esélye lehet így az összetett győzelemre. 2013-ban a 41 éves amerikai Chris Horner nyerte a Vueltát, amivel minden idők legöregebb háromhetes győztese.

A Vuelta változatosságát, a sok hegyi szakasz mellett, a versenynaptárban elfoglalt új időpontja is okozza. A spanyol körversenyen csapnak össze azok a versenyzők, akik a szezon első felében a Giróra, vagy a Tourra készültek, és a Vuelta lesz a második háromhetes versenyük az évben. Emiatt a verseny egyik legizgalmasabb kérdése, hogy kik érkeznek majd jobb formában a Vueltára: akik a június elején véget érő Giro d'Italia után hosszabb pihenőt tartottak, majd újra formába hozták magukat, vagy akik a néhány hete véget ért Tour de France-ról szinte lendületből gurulnak át Spanyolországba? Tökéletes forgatókönyv és edzésterv nincs a Vuelta-győzelemre, tavaly Simon Yates úgy nyert, hogy előtte az olasz körön indult, viszont 2017-ben Chris Froome a Tour de France után a Vueltán is győzni tudott.

A Costa Blancától a Cibeles térig

Az idei Vuelta a Espana főként Spanyolország keleti, valamint északi vidékein fog járni. A verseny Torrevieja városából, egy 13,4 kilométeres tengerparti csapatidőfutammal fog elrajtolni a Costa Blancán – vagyis a Fehér Parton. A verseny első hete Alicante, Castellon és Valencia tartományokban fog zajlani. Az első hegyi befutó is ekkor lesz, az 1950 méter magas Javalmbre hegyet kell megmászniuk a versenyzőknek az 5. szakasz végén.

A valenciai régió után a Pireneusok felé veszi az irány a Vuelta, ahol a 9. etap a verseny egy királyszakasza lesz. A mindössze 95 kilométeres, andorrai szakaszba három, kétezer méter körüli hegyet is belezsúfoltak a szervezők. Az első szünnap után rögtön jön a verseny egyetlen, 36,2 kilométeres egyenkénti időfutama, a Pireneusok francia oldalán. Ahogy az idei Tour de France, úgy a Vuelta időfutamát is Pau-ban és környékén rendezik majd. Ezután három szakaszt is a fanatikus és őrült kerékpárrajongók hazájában, Baszkföldön rendeznek. A verseny Asztúria és Kasztília hegyei között fog eldőlni.

Az idei Tour de France-szal ellentétben, ami tele volt kétezer méter feletti hegycsúcsokkal, ezen a Vueltán csak egyszer, az andorrai szakszon fog ilyen magasságokban járni a mezőny, viszont annál több rövid és meredek emelkedő került az útvonalba, ami a támadó stílusban versenyző bringásokat segítheti majd. Az összesen 3272 kilométeres versenyt a 2015 óta már hagyományosnak mondható madridi körözés zárja. A Vuelta új bajnoka a város híres terén, a Plaza de Cibeles-en veheti majd át a győztesnek járó piros trikót.

Kikre érdemes figyelni?

A Vueltán 2005 óta nem volt címvédés, akkor a spanyol hegyimenő, Roberto Heras zsinórban harmadik (és összesen negyedik) Vueltáját nyerte meg. Címvédés az idén sem lesz, mivel a tavalyi győztes Simon Yates nem áll rajthoz. A brit versenyző idén indult a Giro d'Italián és a Tour de France-on is, és csapata, a Mitchelton-Scott nem akarja kizsigerelni még egy háromhetes versennyel.

A címvédő hiányában az egyes rajtszám a mezőny korelnökén, a világbajnoki mezben tekerő Alejandro Valverdén lesz, aki 39 évesen és 121 naposan fog elindulni a 13. spanyol körversenyén.

A spanyol sztárcsapatnál, a Movistárnál tekerő Valverde tíz évvel ezelőtt pályafutása első, és egyetlen háromhetes győzelmét a Vueltán aratta, azonban az újabb összetett győzelme már csodaszámba menne. Nem úgy egy újabb szakaszgyőzelemé, a tavalyi versenyen két szakaszt, és a zöld trikót is megnyerte, és összesen már 11 szakaszgyőzelemnél tart a Vueltákon.

Jönnek a fiatalok

2010 óta a Vuelta a Espanán az összetettben élen álló versenyző piros trikót visel. A pontversenyben vezető, a Tour de France-hoz hasonlóan, itt is zöldmezben tekerhet, míg a hegyi pontverseny éllovasa fehér alapon kék pöttyös mezben versenyezhet. 1970-ben bevezettek egy harmadik kategóriát is, amit kombinációs versenynek neveztek el.

A gyakorlatban ez az jelentette, hogy egy versenyző összetett, pontverseny és hegyi pontverseny helyezését összeadták, és akinek a legkisebb volt ez a száma, az viselhette a fehér trikót. Az idei Vueltától eltörölték ezt a kissé bonyolult kategóriát, és a fehér trikót ezen túl, egyszerűen csak az összetett versenyben a legjobban álló, 26 évnél fiatalabb versenyző fogja megkapni, ahogy ez a Tour de France-on, és a Giro d’Italián is már megszokott.

Az új fehér trikó legnagyobb esélyese Miguel Ángel López (Astana), de Pierre Latourra (AG2R La Mondiale), Tao Geoghegan Hartra (Team Ineos) és Tadej Pogačarra (UAE Team) is érdemes lesz figyelni a fiatalok közül.

Előzetesen a verseny nagy esélyese Valverde csapattársa, Richard Carapaz volt, de csak múlt vasárnapig. A Giro-győztes ecuadori edzés közben elesett, és annyira összetörte magát, hogy nem tud ott lenni a torreviejai rajton. A csapatkapitányi szerepet így a kolumbiai hegyimenő, Nairo Quintana kaphatja meg, aki 2016-ban már megynerte a versenyt, azóta viszont nem találja a régi formáját. Az elmúlt két szezonban elmaradt a várakozásoktól, az idei Tour de France-on sem volt esélye az összetett győzelemre, amit egy szökés utáni szakaszgyőzelemmel kompenzált.

A fogadóirodák szerint a Vuelta legnagyobb esélyese a Jumbo-Visma szlovén versenyzője, Primož Roglič.

A síugróból lett kerékpáros az idei Giro d'Italiára is topfavoritként érkezett, előtte minden versenyt megnyert, ahol elindult, viszont a Girón túl hamar került túl jó formában, és a verseny végére elfogyott az ereje, és harmadik lett. A holland csapat nagy ambíciót jól mutatja, hogy bombaerős sorral indulnak a Vueltán: itt lesz a Touron harmadik helyen végző Steven Kruijswijk, valamint olyan remek hegyi segítők is, mint Robert Gesink, és George Bennett. Roglič legnagyobb erőssége az időfutam, Pauban több perc előnyt is szerezhet a többi esélyssel szemben, sőt, akár már az első szakasz után felveheti a piros trikót, mivel a Jumbo-Visma a fő favoritja a szombati csapatidőfutamnak.

A Movistar és Jumbo-Visma melett még egy csapat emelkedik ki a mezőnyből, a kazah Astana. Náluk az első számú versenyző a kolumbiai Miguel Ángel López lehet, aki a Girón ötödik lett, és megynerte a fehér trikót. Mellette ott lesz még a szerencsével mindig hadilábon álló Jakob Fuglsang is, aki néhány hete a Tour de France-t adta fel bukás miatt.

Rajtuk kívül még Rafal Majka (Bora-Hansgrohe), Rigoberto Urán (EF-Education First), Esteban Chaves (Mitchelton-Scott), és a Vueltát 2015-ben megnyerő, a sérüléseiből lassan felépülő Fabio Aru (UAE Team) top 10-es helyezése sem lenne meglepetés.

Nem sprintereknek való vidék

A Vuelta a Espana abban a tekintetben eltér a másik két háromhetes versenytől, hogy minden etapon ugyanannyi pontot osztanak ki pontversenyben, és nem súlyoznak a különböző szintrajzú szakaszok között, így a hegyi befutó is ugyanannyi pontot ér, mint egy mezőnyhajrá valamelyik város főutcáján.

Mivel a Vueltán több az emelkedővel végződő szakasz, mint a sík, és ami papíron laposnak tűnik, a valóságban az is hullámzik, így a klasszikus sprintereknek nem sok esélyük van megnyerni a zöld trikót.

A zöld trikó győztesei gyakran az összetett versenyben is elől végzők közül kerülnek ki, Alejandro Valverde például négyszer nyerte meg a pontversenyt. A kissé kiegyenlítetlen verseny miatt több sprinter is kihagyja a Vueltát, vagy csak felkészülésnek használja a szeptember végi világbajnokság előtt, és még időközben feladja a versenyt. Ennek ellenére a legjobb sprinterek közül hárman is, Sam Bennett (Bora-Hansgrohe), Fernando Gaviria (UAE Team) és Fabio Jakobsen (Deceuninck-Quick Step) is elindulnak a Vueltán. A papírforma szerint legfeljebb három, négy szakaszon lehet esély mezőnyhajrára.

Az idei Tour de France izgalmakban és váratlan fordulatokban magasra tette a lécet, és az elmúlt évek egyik, ha nem a legjobb kerékpáros versenyen volt, de ha van, ami még ezt is képes lehet felülmúlni, akkor az a Vuelta a Espana.

A Vuelta a Espana szakaszait az Eurosport közvetíti élőben Magyarországon.

A 74. Vuelta a Espana programja

  • augusztus 24., szombat: 1. szakasz, Salinas de Torrevieja-Torrevieja, 13,4 km, csapatidőfutam
  • augusztus 25., vasárnap: 2. szakasz, Benidorm-Calpe, 199,6 km
  • augusztus 26., hétfő: 3. szakasz, Ibi. Ciudad del Juguete- Alicante, 188 km
  • augusztus 27., kedd: 4. szakasz, Cullera-El Puig, 175,5 km
  • augusztus 28., szerda: 5. szakasz, L’Eliana-Observatorio Astrofísico de Javalambre, 170.7 km
  • augusztus 29., csütörtök: 6. szakasz, Mora de Rubielos-Ares del Maestrat, 198,9 km
  • augusztus 30., péntek: 7. szakasz, Onda-Mas de la Costa, 183,2 km
  • augusztus 31., szombat: 8. szakasz, Valls-Igualada, 166,9 km
  • szeptember 1., vasárnap: 9. szakasz, Andorra la Vella-Cortals d’Encamp, 94,4 km
  • szeptember 2., hétfő: szünnap
  • szeptember 3., kedd: 10. szakasz, Jurançon-Pau, 36,2 km, időfutam
  • szeptember 4., szerda: 11. szakasz, Saint-Palais-Urdax-Dantxarinea, 180 km
  • szeptember 5., csütörtök: 12. szakasz, Circuito de Navarra-Bilbao, 171.4 km
  • szeptember 6., péntek: 13. szakasz, Bilbao-Monumento Vaca Pasiega, 166,4 km
  • szeptember 7., szombat: 14. szakasz, San Vicente de la Barquer-Oviedo, 188 km
  • szeptember 8., vasárnap: 15. szakasz, Tineo-Santuario del Acebo, 154,4 km
  • szeptember 9., hétfő: szünnap
  • szeptember 10., kedd: 16. szakasz, Pravia-Alto de La Cubilla. Lena, 144,4 km
  • szeptember 11., szerda: 17. szakasz, Aranda de Duero-Guadalajara, 219.6 km
  • szeptember 12., csütörtök: 18. szakasz, Colmenar Viejo-Becerril de la Sierra, 177.5 km
  • szeptember 13., péntek: 19. szakasz, Ávila-Toledo, 165,2 km
  • szeptember 14., szombat: 20. szakasz, Arenas de San Pedro-Plataforma de Gredos, 190,4 km
  • szeptember 15., vasárnap: 21. szakasz, Fuenlabrada-Madrid, 106.6 km

(Borítókép: Movistar csapat tagjai kerekeznek be a 74. Vuelta a Espana nyitórendezvényre Moriraban 2019. augusztus 22-én. Fotó: Tim de Waele / Getty Images Hungary)