Orsolya
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Egy fényvisszaverő miatt halt meg a kerékpárversenyző

2019.08.29. 14:02

Aszfaltba épített fényvisszaverő prizma okozhatta a Lengyel körversenyen Bjorg Lambrecht halálát a rendőrségi vizsgálatok szerint, írja a Cylcingweekly.

A belga Lambrecht augusztus elején, a Lengyel körverseny harmadik szakaszán szenvedett balesetet. A Lotto-Soudal kerékpárosa a céltól 48 kilométerre bukott, és az út mellett egy átereszcsőnek csapódott. Lambrechtet a helyszínen újra kellett éleszteni, de olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy a kórházba szállítás után életét veszítette.

Bjorg Lambrecht temetésén fekete-fehér fotókon mutatták be a kerékpáros karrrierjét
Bjorg Lambrecht temetésén fekete-fehér fotókon mutatták be a kerékpáros karrrierjét

A Cylcingweekly a belga Het Nieuwsbladra hivatkozva írta azt, hogy egy prizma indította el a balesetet. „Két biciklis, aki Lambrecht mögött hajtott, látta, hogy ráment egy prizmára, és elvesztette az uralmát a kerékpárja fölött. Először jobbra tért ki, aztán balra, az útnak csapódott, majd az áteresznek. Szomorú, hogy egy fényvisszaverő, ami a biztonságot szolgálja, ilyen tragédiát okozott" – mondta a vizsgálatot lefolytató hatóságok nevében Malwina Pawela-Szendzielorz ügyész.

A lengyel utakon az aszfaltba épített, sávokat elválasztó prizmák egymástól tíz centire vannak, a legmagasabb pontjuk 1,8 centivel emelkedik az aszfalt fölé.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport