Kálmán, Ede
8 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.62%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.29%

A nácik térdre akarták kényszeríteni a Tour de France-t

2935511 (1)
2019.08.29. 16:59

Az 1903-ban induló Tour de France szinte minden ország kerékpársportjára termékenyítőleg hatott és a követendő példa is lett. Franciaország után egyre több nemzet indított országot bejáró körversenyt, így jött létre például a Giro d'Italia is Olaszországban vagy a magyar Tour de Hongrie, hogy csak néhányat említsünk a több tucatnyiból. A németek a huszadik század elején indították el a saját versenyüket, amiből a megalomán náci törekvéseknek köszönhetően az 1930-as évek végén a Tour de France-t is mindenben túlszárnyaló (propaganda)versenyt akartak faragni. Ez részben sikerült is nekik. 

Az első német körversenyt Quer durch Deutschland néven 1911-ben rendezték, de ekkor még nem sikerült hagyományt teremteni a hatszakaszos versennyel, az első világháború miatt sem indult be sorozatként. A következő kiadásig így 1922-ig kellett várni, de nem volt valami grandiózus a verseny, csak négy etapot tekertek a bringások. Újabb öt évre megint eltűnt a Német Nagydíj, de a kerékpárgyártók szorgalmazására végül újraindult 1927-ben. Az autókat és bringákat is gyártó Opel lett a főszponzor, a cég későbbi marketing igazgatója, Hermann Schwartz lett haláláig, 1953-ig a verseny főszervezője. Az 1927-es versenyt szokatlan formában rendezték, áprilistól októberig különböző hétvégéken tartották meg a 15 szakaszt, ami összesen 3890 kilométert tett ki, csak egyetlen egyszer fordult elő, hogy két egymást követő nap tekertek a biciklisták, akik a szakaszokon szerzett pontokkal döntötték el az összetett helyezéseket. 

A folyamatosságot a névadó szponzorrá váló Opel ellenére sem tudták biztosítani, 1930-ban volt a következő verseny, amin elég fura szabályokat vezetett be Schwartz. Ha valaki műszaki hiba miatt nem tudott befejezni egy szakaszt, még versenyben maradt, csak éppen büntetést kapott. Ha az első száz kilométeren szállt ki, akkor a győztes idejéhez képest plusz másfél órát adtak, ha száz kilométeren túl került valaki bajba, csak egy órát veszített. Az akkori útviszonyok mellett még ezek a büntetések is méltányosak voltak a 250 kilométert közelítő etapokon. Elég jól el is oszlottak a plusz idők, még a favoritoknak is belefért, hogy egy-egy szakaszt autón vagy vonaton utazva fejezzenek be. Mindezek ellenére kezdett rangosabbá is válni a német kör, például 1931-ben már a kétszeres Tour de France-győztes Nicolas Frantz is ott hajtott a mezőnyben.

Hat évig újabb szünet jött, de ez látszólag nem ártott a Deutschland-Rundfahrtnak, a nézők és a szponzorok érdeklődése is megmaradt, vagy még nagyobbra nőtt, a 12 szakaszos, 3182 kilométeres körön 14 millió szurkoló állt az utak mellett, a végső befutóként szolgáló berlini Olimpiastadionban pedig 80 ezren várták a bicikliseket. Ekkor még nem voltak igazán nagy mezőnyök, a 60 indulóból csak 28-an értek célba. A következő évben is hasonló volt a formátum, már négy nemzeti válogatott csapat is elindult. A 15 etap elég sok megpróbáltatást jelentett, egy-egy szakasz átlagosan 250 kilométer hosszú volt. Manapság a Tour de France-on legfeljebb egy ilyen etap van. A verseny összetett győztese három-négy havi fizetéssel felérő 600 birodalmi márkát és Adler motorkerékpárt kapott díjként. 

A Deustchland-Rundfahrt sikerét a nemzetszocialista vezetés is meg akarta lovagolni, a sport és fizikai edzettség is régóta jelen volt a nácizmus eszköztárában, ezt szolgálta két olimpia, de egy mindent túlszárnyaló kerékpárverseny a Német Birodalmat is jól reprezentálhatta.

A náci sportminiszter, Hans von Tschammer und Osten 1938-ban ki is adta az utasítást, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a német verseny a Tour de France fölé nőjön.

A sportminiszter elég jól is mozgósított is a siker érdekében, a német városok, a propagandaminisztérium, a sajtó is beszállt a verseny népszerűsítésébe, nyolc helyi kerékpárgyártó pedig a rendezéshez szükséges pénzt biztosította, de olyan cégeket is sikerült megnyerniük a szervezőknek, mint a Coca-Cola, ami aztán reklámautójáról éjjel-nappal osztogatta a promóciós termékeket. A verseny újra nevet változtatott, a Großdeutschlandfahrt is szolgálta a propagandát, már nem egyszerűen Németországban, hanem Nagy-Németországban zajlott a verseny.

A németek júniusban rendezték a versenyüket, mindez azt jelentette, hogy aki náluk indul, az nem tekerhet a júliusi Tour de France-on, és ugyanez fordítva is igaz volt. Nagy versenyt csak klasszis versenyzőkkel lehet rendezni, így a németek egyik legnagyobb feladata az volt, hogy nívós mezőnyt biztosítsanak. Ennek érdekében óriási pénzdíjakat osztogattak, 1939-ben a Großdeutschlandfahrt összdíjazása közel duplája volt a Tourénak. Sikerült is néhány nagy nevet megnyerni maguknak több belga bringás döntött a Tourt kihagyva a német kör mellett, de elég furcsa év volt az kerékpáros szempontól.

A világháború előestéjén a németek, az olaszok és a spanyolok politikai okokból megtagadták, hogy csapatot küldjenek a Tourra, így a franciák regionális klubokkal töltötték fel mezőnyüket. Az olaszok azért sem mentek a Tourra, mert a saját versenyüket próbálták védeni, hasonló okokból nem akartak részt venni a Großdeutschlandfahrton sem, pedig a rendezőknek propaganda célokból is nagy szükségük lett volna rájuk. Hans von Tschammer und Osten hiába hivatkozott rá, hogy az olaszok és a németek egymás politikai szövetségesei is, az olaszok hajthatatlanok maradtak, távolt maradtak a német körtől is. A franciák viszont küldtek bringásokat. 

Hogy a Tour helyébe akartak lépni, azt az is mutatta, hogy a német kör történetében először viselt sárga trikót az összetett élén álló bringás. 1939-ben először hirdettek hegyi pontversenyt és csapatversenyt is.

A Großdeutschlandfahrt távjában is elég extrém volt, 800 kilométerrel hosszabb volt, mint az azévi Tour de France, így a versenyzők a 21 szakasz alatt 5049,6 kilométert teljesítettek. Az útvonal kijelölése a németek birodalmi tudatát tükrözte vissza. Az etapok érintették az ekkoriban Németországhoz csatolt részeket, így eredendően lengyel és cseh területeken is áthaladt, és az Anschluß után természetesen Ausztriába is elvitték a versenyt.

A 21. etapon (a 17.-et a és b szakaszra osztották) is átlagosan napi 250 kilométert tekertek, de Passau és Bécs között 305 kilométeres volt az etap. Egy mai szemmel elég furcsa szabályt is hoztak, a hosszú szakaszokon minden bringásnak kötelező volt 200 kilométernél félórás pihenőt tartania, csak frissítés után haladhattak tovább. Ezt valószínűleg a versenyzők védelmében találták ki, persze nem biztos, hogy olyan könnyű volt újraindulni ekkora szünet után.

A három pihenőnapon a kerékpárosokat is felhasználta a náci propaganda, a bringásoknak kötelező programokon kellett részt venniük, Bécs alpolgármesterere például megmutatta a város látnivalóit, ahogy a Szudétavidék turizmusért felelős vezetője is fogadta őket. Stuttgartban pedig a nemrég megnyitott, a birodalom pompáját is hirdető kertben, a Reichsgartenschauban sétálgathattak. Mindezekről természetesen felvételek is készültek, a verseny is szerepelt a nácik híradójában, az UFA-Tonwochéban. A Großdeutschlandfahrtot élénk érdeklődés követte, a célvárosok mozijaiban vagy színházaiban esténként bemutatták a szakaszokról készült képeket, és ezek vetítések telt házzal mentek. Emellett a rádió is adott napi összefoglalót, és a Der Deutsche Radfahrer szaklap is mindennap megjelent. 

A németeknek nem is alakulhatott volna jobban a verseny, hiszen az ötödik szakasztól már egy német, Georg Umbenhauer viselte a sárga trikót, és azt át sem adta másnak a berlini befutóig, amit ezúttal nem stadionban, hanem az utcán, a Brandenburgi kapunál jelöltek ki. Umbenhauer közel tíz perccel győzte le a svájci Robert Zimmermannt, de nem lehetett maradéktalan az öröme. Verseny közben meghalt az apja, de erről a náci vezetők parancsára nem értesíthették, nem akarták, hogy emiatt feladja a versenyt, vagy elveszítse a koncentrációját. Umbenhauer hűséges maradt a rendszerhez, a második világháború kitörése után bevonult a hadseregbe, és Lengyelországban egy biciklis században szolgált.

A Großdeutschlandfahrt elég nagy sikernek tűnt, de a második világháború nemcsak a Tour de France-t tette néhány évre parkolópályára, hanem a német versenyt is. 1945 után voltak még újraélesztési kísérletek, de olyan grandiózus körverseny már szóba sem jöhetett, mint az 1939-es. A három nagy, jól bejáratott körverseny mellett már nem is volt esélye megélni még egy háromhetesnek.

Miután az 1990-es években Jan Ullrichról és Erik Zabelról is szólt a Tour de France, a németek újra kedvet kaptak egy saját körverseny rendezéséhez. Az egyhetes Deutschland Tour 1999 és 2008 között megélt tíz kiadást, de az egyre nagyobbra dagadó doppingbotrányok miatt, a német tévétársaságok nem akartak országúti kerékpárt közvetíteni, így a helyi versenynek sem volt sok értelme. Tavaly aztán ismét újraindult a Deutschland Tour, idén pedig már nagyobb is a presztízse, elég jó névsor jött össze az augusztus 29-án rajtoló versenyre, a tavalyi Tour-győztes Geraint Thomas vagy a mindhárom Grand Tourt megnyerő Vincenzo Nibali is, és az idei Tourt meghatározó Julian Alaphilippe is ott van az indulók között. 

Felhasznált források:

(Borítókép: Jankowski Adam / Narodowe Archiwum Cyfrowe)