Magdolna, Léna
9 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

75 km/h-val teker, 215 kilóval guggol a magyar pályabringás

Sanyi tuti
2019.12.29. 14:20

Szalontay Sándor nemrég két országos csúcsot is hajtott pályakerékpárban a világ másik végén, és ötödik helyével minden idők legjobb magyar helyezését érte el világkupán. Az elmúlt hónapokban sokat lépett előre, hatalmas súlyokat mozgat meg edzéseken, a világ elitjéhez is nagyon közel került. Sikereit egy BMX-ből érkező edzőnek, Prájczer Péternek is köszönheti.

Szalontay Sándor a pályakerékpár szakág leggyorsabb számában, a repülőversenyben (itt 200 méteres sprintet mérnek) és a motorvezetéses számban, keirinben versenyzik. Eddig a repülőversenyben eredményesebb, egyre jobb időket ér el, 75 kilométer per órás átlaggal repeszti végig a távot.

A bringás a világkupa harmadik tömbjét teljesítette november végétől december közepéig, remek eredményekkel. Hongkongban még nem ment igazán jól neki, de az új-zélandi Cambridge-ben már országos csúcsot tekert, 9,656 másodperc alatt teljesítette a 200 métert, de talán ennél is értékesebb volt az ötödik helye. (A repülőversenyben a selejtező időfutama után párokban egymás ellen hajtanak a bringások, és a gyengébb kiesik.) Egy héttel később, az ausztráliai Brisbane-ben Szalontay még egy tizedet faragott rekordján, ez abban a sportágban, ahol az ezredek is számítanak, hatalmas előrelépés. Itt végül a kilencedikként zárt.

„Szívem mélyén vártam ezeket az eredményeket, csak a körülményeket kellett hozzá összerakni. Ezekkel az eredményekkel már nagyon közel vagyunk a világ elitjéhez, az országos csúcsomnál idén összesen hárman értek el csak jobb időt. Ha még egy tizedet tudok faragni, azzal bármelyik világversenyen dobogós lehetek"

– mondta Szalontay.

Az edzésein jó időket hajtott már, de a bécsi velodromban, ahol a magyar bringás edz, csak 20-21 fok van, az ennél 5-6 fokkal melegebb helyszínek az ideálisak, a pálya és a versenyző is gyorsul.

A VeloClass-Velence pályabringása korábban a cseh Pavel Burannal dolgozott együtt, de az edző negyedik gyermeke születése miatt nem tudta vállalni a közös munkát. Ezután került képbe a soproni Prájczer Péter, aki 32 évig versenyzett. Szinte minden szakágat kipróbált, BMX-krosszozott, mountain bike 4Crossozott, de indult pálya és országúti versenyeken is. BMX-ben a világ legjobb húsz versenyzője között volt, Eb-n tizedikként végzett.

„2013-ban találkoztam először Sanyival, akkor a második lettem mögötte a pálya országos bajnokságon. Idén aztán megkerestek, hogy lennék-e az edzője. A BMX-ben és pályakerékpárban elég sok hasonlóság van, nem véletlenül jöttek BMX-ből a világ legjobb pályabringásai. Mindkét szakágban nagy erő-állóképességre és gyorsaságra van szükség, hasonló a terhelés, körülbelül 30 másodpercig kell nagy erőt kifejteni. Én is hasonló edzésmunkát végeztem korábban, mint egy pályakerékpáros” – mondta Prájczer.

Az új edző egyik észrevétele az volt, hogy Szalontaynak nagyobb áttételt kellene hajtania. A nagyobb áttétellel egy lábfordulatra nagyobb távolságot lehet megtenni, de értelemszerűen jóval több erő is kell a megforgatásához. 

„Sokat segített a jó eredményekben a nagyobb áttétel, Peti mondta, hogy ne szórakozzunk, tegyünk föl valami férfias áttételt. Évekkel ezelőtt is próbálkoztam már ezzel, de akkor valahogy felemésztett, most ért be a munka” – mondta a bringás.

„Sanyi elfogadta a javaslatomat, elhitte és megcsinálta, pedig nem olyan könnyű egy 60-12-es áttételt (a számok az első tányér és a hátsó fogaskerék fogszámát jelentik) percenként 130-cal megforgatni. A legjobb pályabringások 100-105 kilót is nyomtak, meg is lepődtem, amikor megláttam, hogy az egykori BMX-eseket, mekkorák lettek. Sanyi 86 kiló, 100 kilósnak nem kell lennie, de néhány kiló izmot még rá kell pakolni, hogy még versenyképesebb legyen. Még 6-7 százalék hiányzik neki erőből. 235-240 kilóval kellene guggolnia, de az is jó eredmény, hogy 205-ről eljutottunk 215-re. Sanyi most már 75 kilométer per órás átlagot teker versenyen, tehát 80-82-vel is megy. Egyre többet fogunk motorral is edzeni, 80-as tempóval fogom majd húzatni.”

Az edző Szalontay versenyzési stílusán is alakított kicsit. A repülőversenyben az utolsó 200 méter idejét mérik, de az előtte lévő három körben is lehet már taktikázni. Prájczer úgy véli, hogy igazából 400 méteres a verseny, az utolsó kétszázra már nagy tempóban kell ráfordulni, nem onnan kell ledurrantani az ellenfelet. „Sanyi 40 másodpercet nagyon tud menni, nem okozhat neki gondot még 10 másodperces rágyorsítás.”

Az persze nem elég, hogy valaki elég gyors, a hajrá időzítésén és a helyezkedésen is sok múlik, ki képes megnyerni a párharcot. „Ebben is léptem előre. A világon a legjobb tíz tudja, hogy mit kell csinálni, hogyan győzheti le a másikat, csak az a kérdés, hogy elő tudja-e hozni magából, amikor magas a stresszfaktor” – mondta Szalontay.

A keirinben, ahol öten-hatan is vannak egy futamban, még fontosabb a taktika, de Prájczer BMX-es tapasztalata ebben is segíthet. „Megteszek mindent, de nem az én világom, ahol 70-es tempónál hatan lökdösődnek, inkább edzésnek fogom fel.”

A világkupás helyezések Szalontaynak sok UCI-pontot is hoztak, amivel előrébb került a ranglistán, azt egyelőre nem tudja, hogy ez elég lehet-e az olimpiára.

„Nagyon nem érdekel, hogyan állok, azt hiszem, ha a következő világkupán és a jövő évi vb-n megjövök a nyolcba, az elég lesz. Nagyon remélem, hogy egy hangyányival jobb időt is elérek februárban, mint most.”

Ebben a sportágban pedig egy hangyányi javulás, ha az mondjuk egy századmásodperc, is érmet érhet.

Borítókép: Szalontay Sándor Fotó: Arne Mill / frontalvision.com