A fájdalmai miatt két nap után megszakította edzőtáborát Froome
További Bringa cikkek
Sportigazgatója szerint kérdéses a négyszeres Tour de France-győztes brit kerékpáros, Chris Froome felépülése a súlyos, nyári balesete után. A Team Ineos bringása a csapat év végi, decemberi spanyolországi edzőtáborát már két nap után elhagyta a fájdalmai miatt. Azonban Froome szerint rendben halad a felépülése, írja a Cycling News.
A 34 éves kerékpáros a Tour de France felvezető versenye, a Critérium du Dauhpiné pályabejárása közben bukott hatalmasat még június 12-én. Egy lejtős részen, 60 km/h-s sebességénél elvesztette az uralmát a kerékpárja fölött, és egy kőfalnak csapódott. Froome eltörte a könyökét, a combcsontját és néhány bordáját, az eszméletét is elveszítette, és sok vért vesztett. A St. Étienne-i kórházban hatórás műtétet hajtottak rajta végre, ami után világos lett, hogy a szezon hátralévő részét ki kell hagynia.
Froome augusztusban még optimistán nyilatkozott a jövőjével kapcsolatban, 2020-ban azt a fő célt tűzte ki magának, hogy ötödször is megnyerje a Tour de France-t. A bukás után összesen háromszor műtötték meg, legutóbb novemberben, amikor a csípőjéből egy fémlemezt, a könyökéből pedig csavarokat távolítottak el.
Dario David Cioni, az Ineos sportigazgatója kissé borúlátóbb volt Froome jövőjével kapcsolatban. Az olasz médiának arról beszélt: nem biztos abban, hogy Froome teljesen fel tud majd épülni a súlyos balesetből.
A spanyolországi edzőtábor második napján Froome hazatért. Nincs jól, és ki tudja, hogy fel fog-e épülni
– mondta az olasz Bicisport kerékpáros magazinnak, amivel egy kis félreértése is okot adott. Több portál is úgy hitte, hogy Cioni a napokban mondta ezt Froome állapotáról, de a brit kerékpáros egy vasárnap esti tweetjében tisztázta a helyzetét.
Ebben Froome azt írja, hogy legutóbb december elején volt edzőtáborban, és amiről Cioni beszélt, az akkor és ott történt.
Szerinte a felépülése azóta megfelelő ütemben halad, és csütörtökön már ott lesz a csapata következő edzőtáborában is. Az, hogy mikor és melyik lehet majd Froome visszatérő versenye, még nem tudni egyelőre.
Hope that I can set this straight, I was last at a training camp at the beginning of December. My recovery is going well and I will be heading to my next training camp on Thursday. Onward 👊
— Chris Froome (@chrisfroome) January 5, 2020