Februárban újra rajthoz áll Chris Froome

2020.01.22. 15:12

Twitteren jelentette be visszatérését Chris Froome, a britek négyszeres Tour de France-győztes kerékpárosa, aki azóta nem versenyzett, hogy tavaly nyáron súlyos balesetet szenvedett a Tour de France-ra való készülése közben – írja az MTI.

A 34 éves sportoló a szerdai videóban elmondta, hogy remekül sikerült a felkészülése a Kanári-szigeteken, így boldogan jelentheti be, hogy rajthoz áll a február 23-án Dubajban kezdődő UAE Tour nevű körversenyen.

Froome a Tour de France felvezető versenye, a Critérium du Dauhpiné pályabejárása közben bukott hatalmasat még tavaly június 12-én. A balesetben eltört a könyöke, a combcsontja és néhány bordája, és sok vért is vesztett, miután pedig hatórás műtétet hajtottak rajta végre, világossá vált, hogy a szezon hátralévő részét ki kell hagynia. A bukás után összesen háromszor műtötték meg, legutóbb novemberben, amikor a csípőjéből egy fémlemezt, a könyökéből pedig csavarokat távolítottak el.

Froome augusztusban még optimistán azt nyilatkozta, hogy 2020-ban az lesz a célja, hogy ismét megnyerje a Tour de France-t. Dario David Cioni, az Ineos sportigazgatója kissé borúlátóbb volt Froome jövőjével kapcsolatban, ő januárban az olasz médiának azt mondta, nem biztos abban, hogy Froome teljesen fel tud majd épülni a súlyos balesetből.

Cioni ekkor arról beszélt, hogy a brit bringás a legutóbbi edzőtáborból két nap után hazament. Froome erre hamar reagált, és elmondta, hogy az ominózus eset még decemberben történt, azóta pedig a megfelelő ütemben halad a rehabilitációja.