Nincs még engedélye a Giro d'Italia budapesti szakaszának

2020.02.19. 09:43

Egyelőre nincs útvonalengedélye a Giro d'Italia kerékpárverseny budapesti szakaszának, írja a Népszava.

A Giro d'Italia első három szakaszát tartják majd Magyarországon. Budapest a verseny Nagy Rajtjának és az első etapnak lesz a házigazdája. Az első szakaszt úgy tervezték meg, hogy a Hősök teréről induló bringások a Parlament előtt és a Margit hídon is tekernek, mielőtt felmásznak a Várba, de úgy tűnik, nem ez a végső változat. Az előzetes ütemterv szerint január végéig kellett volna meghatározni a pontos útvonalat.

A budapesti szakaszból várhatóan kimarad a pesti alsó rakpart és budai Fő utca, így a versenyzők a Széchenyi térről egyből áthajtanak a Lánchídon. A Népszava úgy tudja, hogy Kövér László, az országgyűlés elnöke kifogásolta, hogy a Parlament előtt megy el a bicikliverseny.

A május 9-10-ei hétvége egyébként elég zűrös lehet Budapesten, hiszen akkor tartják a női kézilabda Bajnokok Ligája Final Fourját és az Európa futást, másnap pedig az úszó-Európa-bajnokság kezdődik.

Rózsaszín fénnyel világítják meg a budapesti Lánchidat 2020. január 30-án száz nappal a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny magyarországi rajtja elõtt.
Rózsaszín fénnyel világítják meg a budapesti Lánchidat 2020. január 30-án száz nappal a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny magyarországi rajtja elõtt.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A Giro egyébként még nem kapta meg a szükséges engedélyeket a fővárosi önkormányzattól. Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes a Népszavának azt mondta, hogy az eljárás elkezdődött, de a szervezők még nem mutattak be minden szükséges dokumentumot, köztük a verseny helyszínrajzát sem. Gy. Németh azt is közölte, hogy Budapest nem támogatja anyagilag a Giro rendezését.