Mez- és csapatbemutatóval kezdődött a bivalyerős Tour de Hongrie

2020.08.28. 21:53

Megérkeztek Budapestre a szombaton rajtoló Tour de Hongrie résztvevői, a hivatalos rajtlistán húsz csapat 119 versenyzője szerepel. A csapatokat péntek este, a Novotel Budapest City előtt mutatták be.

A világ harmincegy országából érkeztek sportolók a Magyar Körversenyre. A koronavírus-járvány pedig az utazási lehetőségeket is beszűkíti, nem jártak jól például a spanyol Caja Rural-Seguros-RGA bringásai, akik csatlakozási nehézségek miatt csak az esti órákban értek a szállodába, így teljes létszámban nem is tudtak részt venni a csapatbemutatón.

A többiek viszont szerencsésen megérkeztek, eljött az öt World Team is, ilyen magas szinten szereplő csapatok korábban még sosem vettek részt magyarországi versenyen. Az amerikai Trek-Segafredo elhozta nagy reménységét is, az amerikaiak junior-világbajnokát, Quinn Simmons-t, de nem ő a pillanatnyilag legmagasabban jegyzett versenyző a mezőnyben, hanem az ausztrál Damien Howson (Mitchelton-Scott), aki néhány napja megnyerte a Cseh Körversenyt.

Indul a Magyar Körversenyen hét friss nemzeti bajnok, közülük a négy országúti bajnok – a német Marcel Meisen (Alpecin-Fenix), a cseh Adam Toupalik (Elkov-Kasper), a horvát Josip Rumac (Androni Giocattoli-Sidermec) és a mi bajnokunk, Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due) – a nemzeti mezét is viselheti majd a viadalon. Négyen – a lengyel Kamil Gradek (CCC Team), a horvát Josip Rumac, a szerb Veljko Sztojnics (Vini Zabu-KTM) és a magyar Peák Barnabás (Mitchelton-Scott) – hazájuk egyéni időfutam-bajnokságán szereztek aranyérmet a közelmúltban, olvasható a verseny sajtóközleményében.

A harmincegy országból érkezett kerékpárosok közül a mieink vannak a legtöbben, összesen tizenhatan képviselik majd színeinket: a World Teamben szereplő Valter Attila (CCC Team) és Peák Barnabás (Mitchelton-Scott), a Pro Team színeiben induló Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec) és Kusztor Péter (Novo Nordisk), a kontinentális csapatokban tekerő Dina Márton (Kometa-Xstra), Filutás Viktor (Giotti Victoria-Savini Due), Szarka Gergely (Giotti Victoria-Savini Due), Wermeser Zsombor (Team Novák), Rózsa Balázs (Team Novák) és Szentpéteri András (Team Novák), illetve a magyar válogatott hat tagja: Karl Ádám (UC Monaco), Dina Dániel (Epronex-BSS Oil Team), Orosz Gergő (Epronex-BSS Oil Team), lstlstekker Zsolt (Epronex-BSS Oil Team), Szatmáry András (Cube-Csömör) és Palumby Zsombor (SVS Pro Team).

„Egy olyan éven vagyunk túl, amikor már kétszer szerveztünk meg egy versenyt, és a bringások még egy métert sem tettek meg – kezdte köszöntőjét Eisenkrammer Károly főszervező.

„Hátborzongató arra gondolni, hogy szinte az utolsó pillanatban indulhat útjára a viadal, hiszen szeptember elsejétől lezárjuk a határainkat, néhány nappal később már nem lett volna esélyünk ilyen mezőny fogadására. Az is elképesztő, hogy most nemcsak a versenyről, az esélyesekről kell szólni, hanem a koronavírus-járvány miatti intézkedésekről is. Sok szigorú szabálynak kell megfelelnünk az esemény során, ez komoly terheket ró a szervező csapatra, de készen állunk a kihívásra!” – mondta Eisenkrammer. 

A csapatok mellett a különversenyek mezeit is bemutatták a szervezők, a sárga trikó hagyományosan az összetett első helyén álló bringásnak jár, a zöld trikó a legtöbb pontot gyűjtő sprinterét, a piros mez a legjobb hegyimenőjé, míg a fehéret az összetettben legjobban álló magyar bringás kapja majd.

„Amikor hat évvel ezelőtt Eisenkrammer Károly megkeresett, hogy jó lenne újraindítani a Tour de Hongrie-t, nem hittem volna, hogy mára ide fogunk eljutni – árulta el Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. – Tavaly négy kontinens televízióiban láthatták a nézők Magyarország legszebb tájait, szombaton és vasárnap az Eurosporton a Tour de France után fogják bemutatni a Magyar Körverseny összefoglalóját. Eljutottunk oda, hogy huszonhárom olyan versenyző szerepel a mezőnyben, aki már részt vett Grand Tour-versenyen. A kormány elfogadta az előterjesztésünket, 2020-2021-et a kerékpározás éve lesz, ennek nyitó rendezvénye pedig a Tour de Hongrie. Bízom benne, hogy ez az esemény lehetőséget ad arra, hogy a kerékpározás üzenete eljusson mindenkihez, hozzájáruljon ahhoz, hogy még többen pattanjanak biciklire, járjanak vele munkába, túrázni" – mondta Révész Máriusz.

Köszöntötte a résztvevőket Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is. A felszólalásnak a szervezők részéről jelentőséget adott, hogy már három éve nem szerepelhetett a Magyar Körverseny programjában a fővárosban.

„Bízom benne, hogy ez a verseny nemcsak a sport, hanem a kerékpározás elfogadását is erősíteni tudja, hiszen igazi kerékpáros forradalom szemtanúi lehetünk, a járvány sokakat rávett arra, hogy a közlekedésnek ezt az egyszerű és mégis nagyszerű formáját válassza. A bemutató során láthattuk az elmúlt évek bejátszásait, Budapest gyönyörű helyszíneit, tudjuk, hogy az idén Magyarország más gyönyörű tájait mutatja majd meg a nagyvilágnak, de Budapest elkötelezett abban, hogy visszacsalogassa ezt a versenyt fővárosunkba” – mondta Karácsony.