Tour de France: őrzik előnyüket a szlovénok az élen

2020.09.12. 19:46

A hajrában elszökő Sören Kragh Andersen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 14. szakaszát szombaton, amelyen az összetett élén változatlan előnnyel vezet a szlovén Primoz Roglic, jelentette az MTI.

A Clermont-Ferrand és Lyon közötti 194 kilométeren egy gyorsasági részhajrá és öt kategorizált emelkedő várt a mezőnyre, amelyben pénteki bukása és az abban szerzett agyrázkódás miatt már nem volt ott a francia Romain Bardet.

A mezőny élén egész nap dolgozott a BORA-hansgrohe és a CCC a többi csapat sprintereinek, köztük a zöld trikós Sam Bennett leszakításáért. Egészen a hajráig úgy tűnt, sikerrel megakadályozzák, hogy szökevények érjenek haza, ám az utolsó emelkedőn sorozatos támadások után Sören Kragh Andersen kicsivel a 3 kilométeres kapu előtt, egy éles kanyart követően a legjobb ütemben robbantott a sor élén, a mezőny pedig már nem tudta utolérni. A mezőny már csak a második helyért hajrázhatott, ezt Luka Mezgec szerezte meg, Simone Consonni lett a harmadik, míg a zöld trikóért harcoló Peter Sagan negyedikként ért célba.

Az összetett élcsoportja nem változott, az élmenők a mezőnnyel értek célba.

Eredmények:

14. szakasz, Clermont-Ferrand - Lyon, 194 km:

  1. Sören Kragh Andersen (dán, Sunweb) 4:28:10 óra
  2. Luka Mezgec (szlovén, Mitchelton-Scott) 15 másodperc hátrány
  3. Simone Consonni (olasz, Cofidis) azonos idővel

Az összetett élcsoportja:

  1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 61:03:00 óra
  2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 44 mp h.
  3. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 59 mp h.

A hétfői pihenőnap előtt vasárnap a Lyon és Grand Colombier közötti 174,5 kilométer és hegyi befutó vár a kerékpárosokra, akik összesen 3470 kilométert tekernek, amíg jövő hét vasárnap célba érnek a párizsi Champs-Élysées-n.

A francia körversenyt a koronavírus-járvány miatt rendezik a nyár közepe helyett szokatlan időpontban, de még így is az idei első háromhetes viadal, mivel a szintén halasztott, általában májusi Giro d'Italia csak októberben lesz, és azt követi, részben átfedéssel a Vuelta a Espana.