Mégsem vonul vissza minden idők egyik legjobb sprintere

Nem siet visszavonulásának bejelentésével Mark Cavendish, minden idők egyik legjobb kerékpáros sprintere.

A Bahrain-Mclaren brit kerekese vasárnap még úgy fogalmazott a Gent-Wevelgem egynapos belgiumi viadal után, hogy talán ez volt az utolsó versenye.

Ugyanakkor szerdán elindult az ugyancsak belgiumi Scheldeprijsen – melyet 2007-ben, 2008-ban és 2011-ben megnyert –, majd amikor a 143. helyen ért célba, úgy nyilatkozott:

Nem akarok leállni, szeretem ezt a sportágat.

Hozzátette, előzőleg úgy volt, hogy a belga kormány szigorítja a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedéseket és emiatt esetleg nem is tartják meg a versenyt, ami akár az utolsó is lehetne a pályafutása során. Mint mondta, igazi versenyláz fogta el, és utána úgy érezte, nincs még kedve visszavonulni.

Szerződése az év végén lejár, de már tárgyal egy egyéves hosszabbításról.

A pályán és országúton is világbajnok Cavendish nem vett részt az idei Tour de France-on, mivel csapata nem jelölte az indulók közé. A 35 éves bringás pályafutása során harminc szakaszt nyert a világ leghíresebb viadalán, ezzel a legendás belga Eddy Merckx (34) mögött a második helyen áll az örökrangsorban.

(MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

tegnap, 09:41

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Csaknem négy év letöltendőt kapott az állatkínzó, aki három óra szenvedésre ítélte a kutyáját

A férfi engedély nélkül tartott fegyverével kétszer is meglőtte kutyáját, majd hagyta szenvedni a szerencsétlen állatot.

március 2., 12:12

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25