Tao Geoghegan Hart nyerte a drámai Girót, Valter Attila a top 30-ban végzett
A Grand Tourok történetében még sosem fordult elő, hogy az utolsó szakasz előtt az első két helyezett azonos idővel álljon. Ez a sorozat idén véget ért, így az Ineos brit kerekese, Tao Geoghegan Hart, valamint a Sunweb ausztrál bringása, Jai Hindley között egy alig 16 kilométeres időfutam döntött.
Ők ketten három perc eltéréssel indultak, de mivel Hindley viselte a rózsaszín trikót, ezért ő rajtolt később. A brit jóval nagyobb áttételben tekert, az ausztrál pedig inkább a pörgőset választotta. Eleinte úgy tűnt, előbbi a nyerő, féltávnál Geoghegan Hart 13 másodperces előnyben volt, Hindley pedig nem tudott zárkózni.
Geoghegan Hart 18.14 perces idővel érkezett meg végül a milánói célba, Hindley viszont a végére elfáradt, és 18:53-mal ért be, így a végén a brit kerekes örülhetett.
A szakaszt az Ineos olasz versenyzője, az időfutam-világbajnok Filippo Ganna nyerte 17:16 perces idővel, 32 másodperccel megelőzve Victor Campenaertset és Rohan Dennist, akik között mindössze hét tized döntött.
Valter Attila 18:55 perc alatt teljesítette a 15,7 kilométeres távot, amivel a 41. helyen végzett a záró szakaszon, összesítésben pedig a kitűnő 27. pozícióban zárt. Csapatán, a CCC-n belül csak az orosz Ilnur Zaharin előzte meg, aki 22. lett.
Tao Geoghegan Hart ezzel az első olyan Giro-győztes lett, aki egyetlen napot sem töltött rózsaszín trikóban. Hindley állhatott fel a dobogó második fokára, aki minden idők legjobb ausztrál Giro-helyezését érte el. Csapattársa, a holland Wilco Keldermann lett a harmadik, a Grand Tour-újonc portugál João Almeida a negyedik, és a spanyol Pello Bilbao az ötödik.
Geoghegan Hart egyébként a legjobb fiatalnak járó fehér trikót is megnyerte, ebben a kategóriában Valter Attila 11. lett.
(Borítókép: Tao Geoghegan Hart a milánói dóm előtt a Giro d’Italia utolsó szakaszán)