Szlovén siker az utóbbi 20 év leghosszabb Tour-szakaszán

2021.07.02. 18:53
Matej Mohoric nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny pénteki, hetedik szakaszát. A maratoni etapon az éllovas Mathieu van der Poel növelte előnyét összetettben, míg Primoz Roglic gyakorlatilag kiszállt a végső sikerért folyó harcból.

A Vierzon és Le Creusot közötti 249,1 kilométeres táv a leghosszabb volt, amelynek 2000 óta nekivágott a francia körverseny mezőnye, akkor 254,5 kilométert tekertek a kerékpárosok Belfort és Troyes között. Többen is próbálkoztak szökéssel, mire 40 kilométer után az oldalszélnek is köszönhetően kettészakadt a mezőny. A 29 fős élbolyban tekert a sárga trikós holland Mathieu van der Poel, a harmadik helyen álló belga Wout van Aert, a négyszeres Grand Tour-győztes, az összetettben közel három perc hátránnyal álló olasz Vincenzo Nibali, valamint a 300. Grand Tour-szakaszát teljesítő, zöld trikós brit Mark Cavendish is, utóbbi azonban a gyorsasági részhajrá megnyerése után „visszacsorgott" a főmezőnyhöz.

Az üldözést a szakasz előtt az összetettben második, címvédő szlovén Tadej Pogacar csapata, az UAE vezette, az élcsoport azonban így is közel hétperces előnyt tudott kidolgozni a két negyedik, két harmadik és egy második kategóriás emelkedővel nehezített táv kétharmadára.

Az élcsoport felbomlása után hárman maradtak elöl, 19 kilométerrel a cél előtt ebből a bolyból indult meg Matej Mohoric: a lejtmenetben a világ egyik legjobbjának számító szlovén bajnokot megközelíteni sem tudták, sírva ünnepelte a sikerét az utolsó métereken.

A 26 esztendős Mohoricnak a Giro d'Italia és a Vuelta a Espana után immár a Tourról is van szakaszgyőzelme.

Másodikként az idei Milánó–Sanremón diadalmaskodó belga Jasper Stuyven ért be.

A sárga trikós csoportjából nyolc kilométerrel a cél előtt támadott a belga Wout van Aert, egyedül az éllovas Van der Poel tudott vele tartani, kettősük pedig a befutónál utolérte az előttük lévő szökevényeket. Ezzel Van der Poel növelte előnyét a hétvégi nehéz szakaszok előtt.

A főmezőnyben Pogacar mellett ott volt az Ineos Grenadiersből Geraint Thomas és Richard Carapaz, a tavaly második szlovén Primoz Roglic viszont az utolsó húsz kilométeren belül leszakadt. Az ecuadori Carapaz 15 kilométerrel a befutó előtt indított támadást, ám nem tudott faragni a hátrányából Pogacarhoz képest.

Roglic Pogacarék mögött közel négy perc lemaradással tekert be, ezzel minden valószínűség szerint kiszállt az összetett elsőségért folyó harcból.

Eredmények:
7. szakasz, Vierzon-Le Creusot, 249,1 km:
1. Matej Mohoric (szlovén, Bahrain-Victorious) 5:28:20 óra
2. Jasper Stuyven (belga, Trek-Segafredo) 1:20 perc hátrány
3. Magnus Cort Nielsen (dán, EF) 1:40 p h.
4. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) azonos idővel
5. Kasper Asgreen (dán, Deceuninck - Quick-Step) a. i.
...8. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) a. i.
...21. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 5:15 p h.
...26. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) a. i.
...41. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) a. i.
...65. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 9:03 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Van der Poel 25:39:17 óra
2. Van Aert 30 másodperc hátrány
3. Asgreen 1:49 perc hátrány
4. Mohoric 3:01 p h.
5. Pogacar 3:43 p h.
6. Vincenzo Nibali (olasz, Trek-Segafredo) 4:12 p h.
...12. Carapaz 5:19 p h.
...13. Thomas 5:29 p h.

Szombaton az Oyonnax és Le Grand-Bornand közötti 150,8 kilométeres etappal folytatódik a 108. Tour de France. A mezőny összesen 3414 kilométert tesz meg, amíg a párizsi Champs-Élysées-n célba ér július 18-án.